-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hangversennyel avatják a felújított hangversenyzongorát a Szent István Művelődési Házban
November 10-én, vasárnap 18 órakor ünnepi hangversennyel avatják fel a Szent István Művelődési Ház felújított hangversenyzongoráját. Az eseményen Sayaka Kubota, zongoraművész és Vajda Barnabás hegedűművész játékában gyönyörködhet a zeneértő közönség. Jegyek: elővételben 1800, a helyszínen 2000 forint.
2019.11.08. 12:07 |
A több mint 140 éves hangszer a háromszoros Kossuth-díjas, világhírű Fischer Annie egykori gyakorlózongorája volt, felújítása Müller György zongorakészítő mester szaktudásának köszönhetően valósult meg, a munkálatokat a Székesfehérvári Egyházmegye és Székesfehérvár Önkormányzata is támogatta.
A zongora felújítása kapcsán egy hangversenysorozatot szerveznek, melynek nyitó eseménye lesz az avatóünnepség. Az eseményen Sayaka Kubota, zongoraművész és Vajda Barnabás hegedűművész játékában gyönyörködhet a zeneértő közönség.
A hangversenysorozat további négy koncerttel folytatódik jövő év áprilisáig.