Ünnepelni is tudni kell - fogadalmi mise Szent Sebestyén napján

Szent Sebestyén napján püspöki szentmisével kezdődött Székesfehérvár polgárainak fogadalmi ünnepe a felsővárosi templomban, majd köszöntőkkel és búcsúi programokkal folytatódott a nap a Felsővárosi Közösségi Házban.
2020.01.20. 13:07 |
Ünnepelni is tudni kell - fogadalmi mise Szent Sebestyén napján

Székesfehérvár 1739 óta emlékezik január 20-án a város fogadalmára hálát adva azért, hogy szerencsésen megmenekült a pestisjárványtól.

Szent Sebestyén napja fontos ünnep Székesfehérvár életében: 1739-ben, a halálos pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy menekítse meg őket. Szerencsésen megmenekültek a pestisjárványtól és 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tettek, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. A fogadalom részeként építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. A közel 300 éves hagyományt ünneplő szentmise előtt egy újkori hagyomány is megjelent: a Felsővárosi Általános Iskola diákjai élőlánccal ölelték körbe a templomot, kifejezve  elkötelezettségüket a város és a városrész hagyományai iránt.

"Ünnepelni is tudni kell az embernek"

Az idei szentmisén Spányi Antal püspök arról is beszélt, hogy azok, akik megteremtették és továbbvitték ezt a hagyományt az elmúlt századokban, tudták, hogy nem a legfontosabb az örökös "gürcölés, hajtás és rohanás", a mindig többet akarás, mert az ember nem csak a birtoklásból áll. Fontos, hogy lelkét, szívét is gazdagítsa, az emberi kapcsolatait ápolja és Szent Sebestyén napja alkalom volt arra is, hogy a családok összejöjjenek, akár messzebb földekről is. "Ünnepelni is tudni kell az embernek, megálljt mondani, Istennel szembesülni, az embertársat szeretni, szolgálni a közösséget és építeni azt a jelent, amelyből majd egyszer jövő lesz." - hangsúlyozta szentbeszédében a megyéspüspök.

"Felelősséget kell vállalnunk az országért, a városért és a nemzetért"

"Értékek mellett kell kiállnunk, emberi értékek mellett, egyházi értékek mellett, egy nemzet hagyományának értékei mellett és amellett, amely bennünket megtartott egy ezredéven át, amelyet a katolikus egyház hirdet kétezer év óta. Mindamellett, amelyért Szent Sebestyén és nemzetünk szentjei is odaadták az életüket nagylelkűen, békében és Isten iránti szeretetben." - mondta az idei szentmisén Spányi Antal püspök, aki arról is szólt, hogy értékekkel kell gazdagítani magunkat és mások életét is, mert felelősek vagyunk a jövőért, küldetésünk, hogy jobbá tegyük ezt a világot, hogy szebbé tegyük az emberek életét.

 "Jöjjünk rá, hogy nem attól lesz szebb az életünk, hogy még nagyobb televíziónk lesz, még modernebb mobiltelefonunk lesz, vagy újabb kütyüket tudunk vásárolni, vagy bármit is megszerezhetünk magunknak. Az életünk attól lesz szép, hogy mi lesz a szívünkben, mi lesz a lelkünkben, hogy megtanítunk-e értékek szerint gondolkodni fiatalokat, hogy próbálunk-e kiállni a magunk igazsága mellett, mely kiállta az idők próbáját és nemzedékek tettek tanúságot róla. És attól lesz szép, hogy tudunk-e a jóért szót emelni, tudunk-e minden találkozásunkban másokat gazdagítani, hogy egy kicsit "több" emberként folytassák életük útját. Felelősséget kell vállalnunk az országért, a városért és a nemzetért, mint ahogy 281 évvel ezelőtt sem csak önmagukra gondoltak a fehérváriak, a felsővárosiak, hanem elkötelezték magukat, hogy addig böjtölnek kenyéren és vízen, amíg a pestis teljesen el nem hagyja az ország területét."

"281 évvel ezelőtt is tudták a fehérváriak, hogy ennek a városnak a hagyományai nem csak ránk tartoznak.."

A Szent Sebestyén emlékmise, Székesfehérvár polgárainak fogadalmi szentmiséje után Cser-Palkovics András polgármester mondott köszöntőt a Felsővárosi Közösségi Házban, ahol a megjelenteket fánkkal, teával és forralt borral is megvendégelték. "Sokszor joggal mondjuk azt, hogy a XXI. századra sok értékes hagyományunk megszűnt, elmaradt, nem emlékezünk rájuk, ezért különösen legyünk büszkék arra, hogy van egy hagyomány, van egy érték, amire ez a város és ennek a városnak a közvéleménye 281 éve emlékezik. Minden időben, minden történelmi korszakban, századokon keresztül üljük meg ezt az ünnepet és így teszünk most, 2020-ban is. Elődeink, amikor ezt a hagyományt alapították, nem csak Fehérvárra gondoltak, hanem az országra is, hiszen a fogadalom erről is szólt: 281 évvel ezelőtt is tudták a fehérváriak, hogy ennek a városnak a hagyományai nem csak ránk tartoznak, hanem történelmi szerepéből fakadóan az ország iránt is felelősséggel kell viseltetnie ennek a városnak." - fogalmazott a polgármester, aki köszönetet mondott a felsővárosiaknak, hogy élen járnak az őrző feladatban, és igazi őrzőként - mint oly sok másik hagyományt is - őrzik ennek a városnak ezt a szép és közel 300 éves hagyományát.