-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Újévi táncház és Mesenép, az Alba Regia Táncegyüttes januári programjai
Január 14-én, szombaton a Táncházban 17 órától a kézműves foglalkozás résztvevői újévi könyvjelzőt készíthetnek Pintérné Markovich Marcella irányításával. Ezután 18 órakor „Újesztendő, vígságszerző” címmel népi gyermekjátszót indít Bókáné Zemancsek Edit. Este 19.30-kor kezdődik a szilágysági tánctanítás I., majd 20.30-tól a táncházi mulatság. A házigazda Németh Gergő, muzsikál a Galiba zenekar. A belépőjegy 800 Ft, mely megvásárolható online, vagy január 14-én, szombaton 17 órától a Táncházban.
Nem marad a közönség Mesenép nélkül 2023-ban sem. A táncegyüttes január 29-én, vasárnap 15 órakor ismét elhozza a Táncházba a közönségkedvenccé vált társas-tánc-játékot, melyben a „színházszerűséget” előtérbe helyezve népszerűsítik a tradicionális paraszti tánckultúra formanyelvére épülő színpadi táncművészeti ágat, külön figyelmet fordítva a különböző generációk megszólítására felnőtt, gyermek és ifjúsági korosztályban. Az egyórás előadást Novák Péter rendezte, a koreográfusok Majoros Róbert és Molnár Gábor, a zeneszerző ifjabb Csoóri Sándor. A belépőjegy – melynek megváltása hároméves kor felett kötelező – kapható a https://jegy.artefolk.hu/ oldalon, és az ARTE közösségi oldalán előre bejelentett időpontokban személyesen, a Táncházban.