-
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Újabb szenzációs kiállítás - az ókori Kína kincsei Székesfehérváron
A kiállítási helyszínen már állnak a vitrinek, hétfő éjjel pedig megérkeztek az első műtárgyak is egyenesen Kínából a Sanghai Múzeumtól.
A Szent István Király Múzeum újabb szenzációs kiállítással készül, hiszen 2024. január 23-án nyílik „Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok Kora” című tárlat. A tárlat a Szent István Király Múzeum és három kínai intézmény – a Shanghai Múzeum, a Kuzhou Múzeum és a Chengdu Régészeti Intézet – partnerségében, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum együttműködésével jött létre.
Kína egyik legnagyobb és legjelentősebb múzeuma a Shanghai Múzeum, mely egy igazán különleges és egyedi kollekcióval rendelkezik. A kínai tárgylistában jáde tárgyak mellett egy teljes halotti jádepáncél is szerepel. Ez utóbbi igazi szenzációnak mondható, a Nyugati Han-korra (Kr. e. 206- Kr. u. 8) datálható és a Chu fejedelmi sírok egyikéből származik. Ez a kiállítás legérdekesebb darabja. A halotti páncél a teljes testet fedte és közel ezer darab polírozott jádelapból készült. Ezeket a lapocskákat aranyszálak fogták össze, amivel egyébként különbséget tettek a halottak rangja között.
Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy ilyen kínai régészeti ritkaság még sohasem jár Magyarországon. Nyáron Szegeden láthatták a különleges tárgyakat, most pedig Székesfehérváron mutatják be azokat. Közép- és Kelet-Európában hazánk az első helyszíne a kiállításnak.
A különleges kollekció darabjai a héten folyamatosan érkeznek a fehérvári múzeumba. Hétfőn éjjel már elhelyezték az első műtárgyakat tartalmazó ládát, ami egyenesen Kínából jött és 8 különleges tárgyat tartalmaz.
A Szent István Király Múzeum főigazgatója arról is beszélt, hogy a jádetárgyak mellett a kiállításon ritka lakkedények és bronz szertartási tárgyak, valamint az egykori kínai életet megidéző épületmodellek és agyagfigurák is megtekinthetőek lesznek. A tárlat anyagát Európa egyik legjelentősebb kelet-ázsiai anyagát őrző múzeuma, a budapesti Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum tárgyegyüttese egészíti ki.