-
Pezseg a fehérvári zenei élet
November 6-án, pénteken 17 órától a Tálos Edit Alapítvány szervezésében mesébe szőtt hangszerbemutató koncerttel érkezik a Melodika Project a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. November 7-én, szombaton 10 órától pedig szakgimnáziumi nyílt napot tart a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak az ingyenes rendezvényekre.
2026.11.05. -
Durante Requiemje csendült fel
November 4-én a Szent István-székesegyházban ismét azokért szólt a zene, akik már nem lehetnek köztünk. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halottak napi hangversenyén ezúttal az olasz barokk nagyszerű zeneszerzőjének Requiemje csendült fel.
2026.11.05. -
Advent az Arénában
Nagyszabású koncerttel köszönti az ünnepeket a MET Arénában Dolhai Attila. December 12-én várják a közönséget az Advent az Arénában produkcióval.
2026.11.04. -
Diákoknak ajánlják a történelmi filmet
Még 2022-ben készült el Burján Zsigmond Szétszakítva című filmje, amely a frontról hazatért magyar királyi 17. honvéd gyalogezred katonáinak sorsát mutatja be az őszirózsás forradalomtól a román megszálláson át a trianoni döntésig.
2026.11.04.
Újabb nemzetközi jazz sztár lép fel az Egyházmegyei Látogatóközpontban
Újabb nemzetközi jazz sztár érkezik Székesfehérvárra Tobias Delius személyében.
A jazzmuzsikus Oxfordban született, Amszterdamban szerzett nemzetközi elismertséget, majd Berlinbe költözött, ahol idén neki ítélték a nagyon komoly elismerésnek számító Berlin Jazz Prize díjat. A világ minden táján turnézó Delius pályafutása során saját zenekarai mellett olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint például Hamid Drake, Steve Lacy, Louis Moholo, Bill Frisell, Mark Feldman, a Trio Clusone, Misha Mengelberg, Han Bennink, Jeb Bishop vagy Ray Anderson.
Ajtai Péter, a hazai avantgárd zene meghatározó alakja és Miklós Szilveszter, a kortárs jazz kiemelkedő képviselője mindig méltó társai a nagy nemzetközi zenészeknek!
A közönség egy igazán különleges élményben részesül, amikor a klasszikus dzsessz elemei keverednek a modern, avantgárd hangzásokkal, és a szaxofon, a nagybőgő, valamint a dob együttes ereje teljesen új dimenziókat nyit meg.
A november 27-én 19.00 órakor a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Látogatóközpontban fellépő trió koncertjére jegyek 3500 forintos áron kaphatók a helyszínen, elővételben pedig a Barátok boltjában (Székesfehérvár, Lakatos utca 7.), a Barátok kávézó és teázóban (Székesfehérvár, Városház tér 4.), vagy online. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a koncertre!