Újabb, közel 14 milliós támogatást kapott az Alba Innovár a Howmet-Köfémtől

Újabb, közel 14 millió forintos támogatást nyújtott a Howmet-Köfém Kft. az Alba Innovár Digitális Élményközpont számára. Az erről szóló csekket jelképesen hétfőn adták át. A hozzájárulás egy újabb fontos lépése a tudásközpont és a cég között hét éve fennálló, folyamatos együttműködésnek.
2024.04.29. 18:30 |
Újabb, közel 14 milliós támogatást kapott az Alba Innovár a Howmet-Köfémtől

Székesfehérvár Önkormányzata mellett a Howmet-Köfém Kft. is felvállalta a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány által működtetett Alba Innovár Digitális Élményközpont folyamatos támogatását.

Az elmúlt hét évben több mint százmillió forintot biztosított a cég a tudásközpont fejlesztésére, a különféle projektek megvalósítására. A juttatások folyamatosak voltak, nem maradt ki egyetlen esztendő sem – hangsúlyozta Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy kölcsönösen törekszenek a jól működő partnerség fenntartásán.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester szavai szerint a Howmet támogatása rendkívüli jelentőségű csakúgy, mint az a hozzájárulás, melyet az Önkormányzat biztosít a helyi adóbevételből. Ha egy támogató a második, harmadik, negyedik stb. évben is úgy dönt, hogy egy célra, illetve annak továbbfejlesztésére forrást ad, akkor az már nem megelőlegezett bizalom. A támogató látja, hogy a kedvezményezett korrekt, átlátható módon, jó célok megvalósítására fordítja a neki juttatott összegeket. Ez a jövőbe fektetett, közös erőfeszítés, melynek minden szempontból megvan és meglesz az értelme.

A támogatásból többek között egy digitális, okos homokozót hoztak létre, melyben a fehér homok vetítővászonként, képernyőként funkcionál. A felületére egy topográfiai térkép vetül. Az XBOX Kinect berendezés érzékeli a homok mélységeit, magasságait, majd beszínezi a terepet. Így lehet az egyszerű homokozóból terepasztalt létrehozni és a különféle terepviszonyokat ábrázolni. A most bemutatott terepasztalon a pákozdi csata helyszínét ábrázolták a gyerekek – emelte ki Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője.

Ugyancsak költöttek a támogatásból az úgynevezett PEDIG (digitális pedagógia) menedzser programra. Azokat a pedagógusokat támogatják, akik az iskolákban folyamatosan segítik a digitális pedagógiai programban résztvevő kollégáikat és maguk is részt vesznek továbbképzéseken az Alba Innovárban. Ugyancsak a Howmet jóvoltából az Alba Innovár nyári táborai teljesen térítésmentesek lesznek idén.

Gazdaság

  1. Partnerségi megállapodás

    Együttműködési megállapodást kötött a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pro Albensis Üzleti Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével. A szakmai rendezvények kölcsönös támogatása, közös egyetemi programok szervezése, valamint pályaorientációs együttműködés is része annak a partnerségi törekvésnek, amely újabb lendületet adhat Fejér vármegye gazdasági és műszaki életének.

    2026.04.25.
  2. Lányok napja a robotika világában

    Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara idén is csatlakozott a Lányok Napja országos programhoz. Interaktív előadások, kvízjátékok várták a 12 év feletti résztvevőket, hogy megismerhessék a 21. század informatikai, mérnöki és menedzsment kihívásait. A közel harmincfős csapat betekintett az egyetemen folyó képzésekbe, és tartalmas sétát tett a Mobil robotika és a Virtuális valóság laborokban is.

    2026.04.23.
  3. VOSZ fórum a Sóstón

    Székesfehérvár idei évi költségvetése, a város gazdasági tervei és a közvetlen uniós forráslehetőségek voltak a központi témák a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által útjára indított vállalkozói fórumsorozat második találkozóján. Szó volt útfejlesztésekről, közösségi közlekedésről és a szakképzésről is.

    2026.04.22.
  4. Üzleti reggelit tart a VOSZ

    Gazdasági vezetők oszthatják meg tapasztalataikat, elvárásaikat és természetesen az általuk kínált lehetőségeket is egymással a nemrégiben útjára indított, Üzleti reggeli névre keresztelt találkozó második alkalmán, amelyet április 22-én tartanak a Sóstói Stadionban.

    2026.04.20.