Új ügyeleti autók álltak szolgálatba a városi orvosi ügyeleten

Megérkezett a városi orvosi ügyeletre az a három új ügyeleti autó, amit Fehérvár önkormányzata vásárolt a Kégl György Városi Egészségügyi Program keretén belül. A három Suzuki Vitara 1.6 GL+ a korábbi Suzuki SX4-ek helyett állt szolgálatba. A fényhidakat a rendőrségtől kapta az orvosi ügyelet.
2018.04.13. 14:08 |
Új ügyeleti autók álltak szolgálatba a városi orvosi ügyeleten

Székesfehérvár a város orvosi ügyeletét ellátó Alba Családorvos Egyesületnek három új, ügyeleti autót vásárolt.

Ezzel megint csak előrébb léptünk egy kicsit, hiszen nem mindegy, hogy milyen járműveket használnak az ügyeleten - mondta Cser-Palkovics András polgármester. "Az ügyelet megszervezése nagy és közös felelősség." - emelte ki. A város polgármestere köszönetet mondott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ugyanis a régi rendőrautók, új állapotban lévő fényhídjaiból biztosított a rendőrség hármat a városi ügyeleti autókra. "Ez is egy szép példája annak, hogy összefogva, együttműködve, közösen sokmindent meg tudunk oldani."

Dr. Wilhelm Róbert az Alba Családorvos Egyesület elnöke köszönetet mondott a városnak az új járművek beszerzéséért. Mint mondta évente 25-26 ezer esetet látnak el az ügyeleten, azonban szerencsére ennél jóval kevesebb esetben kell használni az ügyeleti autókat.

Közélet

  1. Fehérvár köszöntötte katonáit

    Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.

    2026.05.19.
  2. HTBK közgyűlés elismerésekkel

    Hétfő délután a Városháza Dísztermében tartotta éves közgyűlését a HTBK Székesfehérvári Szervezete. Az eseményen dr. Cser-Palkovics András Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adományozott Selyem Antóniának a Székesfehérvár és Gyergyószentmiklós közötti kapcsolatok ápolása, fejlesztése, valamint a katonai értékek megőrzése érdekében végzett, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

    2026.05.18.
  3. Drogdílereket fogtak el

    Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.

    2026.05.20.
  4. Kiszáradás határán a Velencei-tó

    Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.

    2026.05.20.