-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Új rendőrautók álltak szolgálatba Fejér megyében
Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között tartották a Fejér megyébe érkezett új rendőrautók átadását. A korszerűen felszerelt Mercedeseket, Audikat, Skoda Octaviákat és Suzukikat speciális rendészeti felszerelési csomaggal, lövedékállómellény-tárolóval, LED-es elemlámpával és töltővel, kiegészítő megkülönböztető jelzéssel látták el, a szélvédőket hővédelemmel bíró biztonsági a hátsó ablakokat pedig sötétítő fóliával vonták be.
2015.03.02. 11:21 |
Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között tartották a Fejér megyébe érkezett új rendőrautók átadását. A korszerűen felszerelt Mercedeseket, Audikat, Skoda Octaviákat és Suzukikat speciális rendészeti felszerelési csomaggal, lövedékállómellény-tárolóval, LED-es elemlámpával és töltővel, kiegészítő megkülönböztető jelzéssel látták el, a szélvédőket hővédelemmel bíró biztonsági a hátsó ablakokat pedig sötétítő fóliával vonták be.
A rendőri munka hatásfoka is jobbá válik azzal, hogy fejlődik a járműpark – mondta Dr.
Varga Péter rendőr ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az új rendőrautók átadásán. „Tudjuk, hogy Magyarországon a látható rendőrség az, amit elvárnak tőlünk az állampolgárok és ennek elengedhetetlen része az, hogy megfelelő gépjárműpark álljon rendelkezésre. A most szolgálatba állt autók minden igényt kielégítenek és olyan biztonsági rendszerekkel vannak felszerelve, ami a rendőrök testi épségét is jobban vigyázzák.” – emelte ki a rendőrfőkapitány.
Dr. Simon László kormánymegbízott arról is beszélt az új szolgálati gépjárművek átadásán, hogy korábban, amikor rendőrjárőrként dolgozott a BRFK-nál, akkor még a legtöbb autó Lada volt, motoros járőrként pedig még MZ-vel teljesített szolgálatot. Kiemelte, hogy a rendőr tekintélyéhez, megbecsüléséhez az intézkedés kultúráltsága és határozottsága mellett nagyon fontos a megjelenés, így az autó is.


