A legmenőbb diákmunkákról is szó volt a II. Országos Diákmunka Konferencián

Az idén Székesfehérvár adott helyet a II. Országos Diákmunka Konferenciának, ahol a diákmunka helyzetéről, lehetőségeiről tájékoztatták a fiatalokat. A diákmunka a pénzszerzés mellett olyan új élmények és tapasztalatok forrását is jelenti, amelyeket a padban ülve sosem élhetnének át a diákok.
2018.11.20. 12:25 |
A legmenőbb diákmunkákról is szó volt a II. Országos Diákmunka Konferencián

A konferencián olyan témák kerültek szóba, mint a „kapunyitási pánik”, a nemzetközi gyakornoki lehetőségek vagy a mentorprogramok szerepe a diákmunka-közvetítésben.

A megnyitón Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a fiatalokat, kiemelve, hogy Székesfehérváron, az ország egyik legnagyobb gazdasági erőcentrumában tanuló fiataloknak sok esetben van módja és lehetősége arra, hogy tanulás mellett dolgozzanak. "Székesfehérváron a diákmunka már több évtizede működik, sok olyan közvetítő cég találta meg a helyét a városban, akik segítséget tudnak nyújtani ebben. Sok 16 év feletti fiatal dönt úgy, hogy a nyári időszakban egy székesfehérvári iparban vagy a szolgáltató szektroban vállal munkaát, aki ma Fehérváron dolgozni szeretne, annak van erre lehetősége." - tette hozzá az alpolgármester, aki szólt az egyetemi szintről is, ahol a duális képzés is lehetőséget nyújt a hallgatóknak. Elmondta, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán és a Budapesti Corvinus Egyetem Alba Regia Műszaki Karán is számos duális hely van, így az ország egyik legerősebb duális képzőhelye Székesfehérvár.

A II. Országos Diákmunka Konferencián a fiatalok izgalmas, interaktív kerekasztal beszélgetéseken is részt vehettek.

Dr. Vincze Géza, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője megnyitó beszédében a konferencia küldetésének nevezte, hogy megteremti a piaci kereslet és kínálat találkozási lehetőségét a diákmunka vonatkozásában, továbbá ösztönzi és támogatja a fiatalokat a munkatapasztalat-szerzésben, lehetőségeik megismerésében. Elmondta, hogy a konferencia második állomása főként a diákokat és a hallgatókat szólítja meg olyan témákon keresztül mint az életpályatervezés, a gyakornoki és mentorprogramok, a diákmunkát érintő szakpolitikai célok.

A konferencián a szekcióbeszélgetéseken szó esett a legmenőbb diákmunkákról - mint a közösségi médiaasszisztens, vagy buliszervező - is.

A kerekasztal beszélgetéseken olyan témák kerültek szóba, mint a felnőtté válás és a munkába állás hatásmechanizmusa, az iskolarendszerű képzésekben megszerezhető szaktudás hasznosulása a diákmunkapiacon és a diákmunka mint felsőoktatási szakmai gyakorlat.

Gazdaság

  1. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  2. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  3. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.
  4. Ingyenes markeiting előadás vállalkozóknak

    A marketing és a vállalkozásfejlesztés gyakorlati kérdéseiről lesz szó a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által szervezett szakmai délelőttön. A március 12-i rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

    2026.03.04.