Új gyártócsarnokot épített a fehérvári Eurowind Kft. az Alba Ipari Zónában

A fehérvári Eurowind Kft. egy magyar-olasz tulajdonú cég, amely 1995-ben alakult és teherautó felépítmények és alkatrészek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Korábbi telephelyükön nem tudtak már bővíteni, ezért zöldmezős beruházással egy saját üzemcsarnokot építettek. Az üzemben lehetőségük lesz tervezőmérnököt is foglalkoztatni és új műszaki megoldásokat, technológiákat is tudnak majd kínálni.
2015.03.10. 12:03 |
A fehérvári Eurowind Kft. egy magyar-olasz tulajdonú cég, amely 1995-ben alakult és teherautó felépítmények és alkatrészek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Korábbi telephelyükön nem tudtak már bővíteni, ezért zöldmezős beruházással egy saját üzemcsarnokot építettek az Új Széchenyi Terv 97 milliós segítségével. Az üzemben lehetőségük lesz tervezőmérnököt is foglalkoztatni és új műszaki megoldásokat, technológiákat is tudnak majd kínálni.
KÉPGALÉRIA

A mostani projekt keretében egy több mint 1500 négyzetméter alapterületű üzemépület és egy 275 négyzetméteres irodai blokk épült.
Az alapítást követő néhány évben a teherautópark változásának köszönhetően gyors és dinamikus fejlődés kezdődött, amelynek eredményeképpen a cég vezető pozícióba került a magyarországi piacon. 2001-ben pedig már a szomszédos országokban is terjeszkedtek. Ma Szlovákiában, Romániában és Szerbiában van alvállalatuk, de vannak ügyfeleik Ausztriában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Bulgáriában is.
A beruházást Téglás Tamás, az Eurowind Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be, majd köszöntőt mondott Molnár Tamás, a KDRFÜ ügyvezető igazgatója és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is, aki beszédében elmondta, hogy a fehérvári gazdaságfejlesztés egyik legfontosabb feladata az elkövetkezendő években a szakképzés és műszaki felsőoktatás megerősítése azért, hogy ne legyen akadálya a fejlesztéseknek a munkaerőhiány. Elhangzott, hogy az előző EU-s pénzügyi ciklusnak Székesfehérvár a nyertesei között van, melyet jól példáz az Alba Ipari Zóna elmúlt néhány éves fejlődése is.
A beruházás nem csak a magas hozzáadott értékű gyártó és szolgáltató tevékenységét növeli a cégnek, hanem az újonnan kialakított üzem lehetőséget és helyet biztosít a tanulóknak, fiataloknak is a szakmai tapasztalatok megszerzésére és a szakma megtanulására.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.