-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Ügyességi pályákkal és színpadi programokkal várt a Mobilitási nap a Zichy ligetben
Az „Ésszerű közlekedés, hatékony gazdaság” szlogen jegyében zajlanak Fehérváron szeptember 22-ig az Európai Mobilitási Hét programjai. A hét egyik kiemelt eseményeként vasárnap Mobilitási nap volt a Zichy ligetben, ahol a színpadon gyerekprogramok várták az érdeklődőket, ezzel párhuzamosan pedig az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség tartott hasznos előadásokat és bemutatókat a kerékpározás veszélyeiről, a baleset- és bűnmegelőzésről.
2016.09.18. 11:40 |
Az „Ésszerű közlekedés, hatékony gazdaság” szlogen jegyében zajlanak Fehérváron szeptember 22-ig az Európai Mobilitási Hét programjai. A hét kiemelt eseményeként vasárnap Mobilitási nap volt a Zichy ligetben, ahol a színpadon gyerekprogramok várták az érdeklődőket, ezzel párhuzamosan pedig az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség tartott hasznos előadásokat és bemutatókat a kerékpározás veszélyeiről, a baleset- és bűnmegelőzésről.
A Mobilitási Hét programjait ITT találja!
A Mobilitási Hét programjait ITT találja!
Szeptember 22-ig tartanak Székesfehérváron az Európai Mobilitási Hét programjai. A hét kiemelt eseményeként vasárnap Mobilitási nap zajlott a Zichy ligetben. A délelőtti megnyitót követően a színpadon gyerekprogramok várták az érdeklődőket, ezzel párhuzamosan pedig az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség tartott hasznos előadásokat és bemutatókat a kerékpározás veszélyeiről, a baleset- és bűnmegelőzésről. Délután az egyik népszerű hazai telekocsi-rendszerről, az Oszkárról hallhattak előadást az érdeklődők, majd sporttémájú előadások következtek. A színpadon fitness-előadást láthattunk, zárásként pedig a Shortstory koncertezett.
A megnyitó előtt a Főnix Rock and Roll SE lépett fel, majd Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila mondta el köszöntő gondolatait. "Jövő hét csütörtökig számos programmal és rendezvénnyel tisztelgünk a mellett a nemes érv mellett, hogy nem csak gépjárművel lehet közlekedni a világon, sok más közlekedési eszköz is van ami alkalmas arra, hogy A pontból B pontba megtegyük a távokat. Ezt a célt szolgálja ez a hét." - mondta Mészáros Attila alpolgármester, aki köszönetet mondott a programokért a Fehérvári Programszervező Kft-nek és azoknak a civil szervezeteknek, akik kora estig várták az érdeklődőket. Székesfehérvár alpolgármestere azt kívánta a résztvevőknek, hogy találják meg azokat a lehetőségeket, amelyek ebben a napban rejlenek.
A Mobilitási napon a Zichy liget több pontján ügyességi- és akadálypályákon tehették próbára tudásukat a bringások és a kerekesszékesek, bemutatkoztak a rendőrségi járművek és az elektromos mopedek, valamint látványos bemutatót tartottak a tűzoltók. Terítékre került sok minden, ami a gyaloglással, a kerékpározással, a sportolással, az egészséges életmóddal kapcsolatos. Az Európai Mobilitási Hét eseménysorozat szeptember 22-én az Autómentes Nappal zárul, ennek helyszíne a Várkörút lezárt szakasza lesz a Bíróságtól a Rákóczi útig.
.jpg)

