-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Továbbra is szünetel sajnos a Nyitott tornatermek program
A járványhelyzet miatt nem indulhat el januárban Székesfehérvár népszerű szabadidős tömegsportprogramja, a Nyitott tornatermek. Az iskolákban szervezett edzések, tornák, foglalkozások helyett a mozogni vágyóknak az online formában vezetett órák segíthetnek az otthoni sportolásban.
2021.01.05. 07:09 |
A járványügyi helyzetre tekintettel az Önkormányzat sajnos kénytelen továbbra is felfüggeszteni a lakosság számára biztosított ingyenes Nyitott tornatermek programsorozatot.
Az iskolákban szervezett edzések, tornák, foglalkozások helyett a mozogni vágyóknak az online formában vezetett órák segíthetnek az otthoni sportolásban. A Lendüljünk formába 18 részes videósorozatból válogathatnak az érdeklődők, illetve az Egészségfejlesztési Irodánál is lehet ingyenes online jógafoglalkozásra vagy gyógytorna-konzultációra jelentkezni.
