-
Tópartis Téli Tárlat
Újra bizonyították tehetségüket és kreativitásukat a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium művészeti tagozatos diákjai. Hétfőn délután az intézmény aulájában nyitották meg a Tópartis Téli Tárlatot, ahol több mint 600 válogatott alkotást láthat a közönség február 18-ig.
2026.02.02. -
Éneklő Ifjúság
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottsággal együttműködve a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ meghirdeti az Éneklő Ifjúság hangverseny, melyre várják a vármegyei általános és középiskolákból, valamint egyetemekről jelentkező kórusokat, kamarakórusokat és énekegyütteseket. A csoportok számára a jelentkezés ingyenes!
2026.02.02. -
Az avar kori Mezőföld
Február 3-án, kedden 16:30 órától kezdődik Szücsi Frigyes „Az avar kori Mezőföld” című könyvének bemutatója a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban. A Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont kiadványaként megjelenő kötet Székesfehérvár tágabb környezetének, a mezőföldi középtájnak az avar kori (6–9. századi) múltját mutatja be, összefoglalva az elmúlt több mint 100 év kutatásainak az eredményeit.
2026.02.02. -
Felnőtt néptáncműhely indul
Újabb fejezettel folytatódik az Alba Regia Táncegyesület által felnőtteknek szervezett néptáncműhely-sorozat. Kezdők és újrakezdők is részt vehetnek az április végéig tartó kurzuson, ahol felcsíki táncokat lehet tanulni, heti egy alkalommal. Jelentkezni február 6-ig lehet.
2026.02.02.
Történelmi, kortárs, különleges – kiállítások az ünnepi időszakban a Belvárosban
A Szent István Király Múzeum kiállítótereiben változatos témákkal várnak mindenkit. A Pelikán Galériában december 20-ig látható a Székesfehérvári Művészek Társasága tagjainak Téli Tárlat című csoportos kiállítása, amely változatos témákban és műfajokban is jól érzékelteti a művésztársaság sokszínűségét.
A Csók István Képtárban az „Egy múzeum tekintete – A Szent István Király Múzeum első 150 éve, “…a közönség használatára…” című kiállításban a múzeum történetét mutatják be a munkájukon és gondolkodásukon keresztül.
Műtárgyak, események, jelentős személyiségek és a múzeumi gyűjtemények egymásra reflektálása segítségével idézik fel a közös, személyes és egyéni emlékeket. Az ünnepi nyitvatartás szerint december 23-án, hétfőn 13-18 óra, december 28-án, szombaton 9-16 óra, míg december 30-án, hétfőn 13-18 óra között várják a Bartók Béla téri kiállítóhelyen a látogatókat.
A Fekete Sas Patikamúzeumban Kádár Emese (2023. évi Smohay-díjas) képzőművész Distillation of Hope című kiállítása látható. A Patikamúzeum terében felbukkanó, szőttesként megformált munkák a vallásos és a máig a gyógyászathoz köthető motívumokat vegyítik, illetve az elkerülhetetlen elmúlással kapcsolatos szorongást tematizálják. Az Országzászló téri épületben Varga Mária Magdolna magánygyűjtő hímzett konyhai falvédő gyűjteményének segítségével betekintést nyerhetünk az elmúlt bő száz év paraszti és munkásvilág történetébe, gondolkodásmódjába, mentalitásába. Mindkét helyszínen a kiállítások 2025. január 31-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthetőek meg.
A XV. századi Európa egyik legnagyobbjának számító templomát, a székesfehérvári koronázóbazilikát mutatja be A koronázóbazilika építész szemmel – Elvi rekonstrukciók a Mátyás kori időszakról című kiállításon a digitális technológia segítségével három dimenzióban elevenedik meg a hatalmas, középkori bazilika, amelyet a látogatók egy alkalmazás segítségével akár körbe is járhatnak. A Koronázó Bazilika Látogatóközpontban a január végéig látható időszaki tárlat mellett érdemes megtekinteni a Solium Regni – Az ország trónusa című állandó kiállítást is.
A Székesfehérvári Zsidó Hitközség több mint egy évszázados történetét mutatja be az új állandó kiállítás. Az „Őrizd meg és emlékezz!” magyar és angol szöveggel, képekkel illusztrált tárlat a hitközség 1837 és 1956 közötti történetét dolgozza fel, amelyben a látogatók olvashatnak a fehérvári zsinagóga építéséről, lebontásáról, a fehérvári zsidóság virágkoráról és az 1944-es deportálásról is megemlékezik. A tárlat a Székesfehérvári Zsidó Hitközség imatermében látogatható előzetes időpontegyezetetéssel.
A Belvárost járva december 22-ig látható a XII. Betlehemi szép csillag pályázatra beérkezett szebbnél szebb alkotások sora a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Lélekemelő Mezei Annamária Lepketánc című kiállítása is, amelynek szintén a művelődési ház ad otthont január 3-ig.