-
Kezdődnek az óvodai nyílt napok
A Rákóczi Utcai Óvoda nyílt napjával március 18-án, szerdán megkezdődnek a városi fenntartású óvodák nyílt napjai. A beiratkozásra pedig április 27-29. között lesz lehetőség. Az óvodavezetők és az óvónénik szeretettel várjak az ismerkedési alkalmakra a gyermekeket és szüleiket.
2026.03.16. -
Talpra magyar flashmob
A március 15-i hétvégén érdemes volt nyitott szemmel járni a városban, a Vörösmarty Színház több helyszínen ünnepi flashmobra készült. Vasárnap az Alba Plazánál, a Vörösmarty Színháznál, és a Városház téren is tartottak villámcsődületet.
2026.03.15. -
Megnyílt a Rajzos
A Juhász Gyula utca 2. szám alatt, a korábbi farmerbolt helyén hivatalosan is megnyílt Székesfehérvár legújabb kultúrkávézója. A Rajzos fantázianevű kávézó és bár élőzenével, beatbox-szal, improvizációs színházzal, könyvbemutatókkal, felolvasóestekkel és számos más kulturális programmal várja majd vendégeit.
2026.03.13. -
Drónverseny középiskolásoknak
A résztvevő csapatok négy hónapnyi felkészülése és gyakorlása után a pénteki elődöntővel megkezdődött az ország első középiskolai drónversenye. Az Alcoa Keréktermék Gyár és az Alba Innovár Digitális Élményközpont által szervezett különleges versenyen komoly izgalmak várták a résztvevő középiskolásokat.
2026.03.13.
Több százan ünnepeltek együtt a Szeretet Karácsonyon az Alba Regia Sportcsarnokban
Advent időszakában, amikor a város fényei ünnepi hangulatot árasztanak, még nagyobb szerepet kap a közösségi összetartás és a jótékonykodás.
A Szeretet Karácsony nemcsak egy adományátadó akció, hanem szervesen illeszkedik az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ egyik fontos értékéhez, miszerint „sok kicsi sokra megy”. Az összefogás ereje révén sok család, egyedülálló vagy időskorú rászoruló részesült az ünnep örömében, a közös ünnepségen pedig mindenki átélhette – az adománycsomagok átvétele mellett – a valódi karácsonyi érzést.
Köszöntőjében Vargha Tamás miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, advent idején sokat beszélünk a várakozás öröméről, emellett a szeretetről és az összefogás fontosságáról is kell, hiszen a székesfehérvári emberek közös adományát hozták ma el. A Szeretet Karácsony jegyében nyolc szervezet összefogásának eredményeképp adhatják át ezeket az ajándékokat. „Kívánok jó szórakozást a műsorhoz, és mindenkinek boldog, áldott karácsonyt.” – zárta szavait.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy több mint hétszáz felnőttet és gyermeket vártak a Szeretet Karácsonyra, és örömmel látja, milyen sokan elfogadták a meghívást. Kiemelte, hogy az összefogás ereje ezúttal is megmutatkozott, hiszen intézmények, civil szervezetek és sportegyesületek közös munkájának köszönhetően gyűlt össze a sok-sok adomány, és valósult meg ez a rendezvény. Megköszönte Tisztl Henrik intézményvezetőnek és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársainak a csomagolásban nyújtott segítséget. Végezetül azt kívánta, tegye széppé és könnyebbé az ünnepet ez a mai nap minden jelenlévő számára.
A Szeretet Karácsony ünnepi fényét növelte a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum zeneművészet tanszakának műsora, akik Michael Bublé és Sia karácsonyi dalaiból adtak elő. Ezt követően a Pengő & Bongó gyerekzenekar énekeltette, táncoltatta meg a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A beérkezett adományokból a szervezők összesen 321 csomagot állítottak össze speciálisan, hogy a felnőtt és a kisgyermekes családok, az egyedülállók, a Frim Jakab Szakosított Otthon és a Szent Kristóf Ház lakói is a számukra legmegfelelőbb ajándékokban részesüljenek. Emellett több mint 500 plüss és 290 mikuláscsomag is kiosztásra került. Az ajándékok kiosztásában segédkezett Mészáros Attila alpolgármester és Szontaghné Kovács Erika, a szociális ügyek tanácsnoka.