-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Több konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze a Hosszúsétatéren
Több mint 30 köbméter kommunális, egy konténernyi veszélyes hulladékot gyűjtöttek össze kedden a Városgondnokság munkatársai a Hosszúsétatér 64. számú épület mögötti területen. A környékben élőkkel egyeztetve Mészáros Attila önkormányzati képviselő kezdeményezte az egykori garázssor rendbetételét.
2015.05.05. 11:49 |
Több mint 30 köbméter kommunális, egy konténernyi veszélyes hulladékot gyűjtöttek össze kedden a Városgondnokság munkatársai a Hosszúsétatér 64. számú épület mögötti területen. A környékben élőkkel egyeztetve Mészáros Attila önkormányzati képviselő kezdeményezte az egykori garázssor rendbetételét.
KÉPGALÉRIA a több mint harminc köbméternyi szemét összeszedéséről
KÉPGALÉRIA a több mint harminc köbméternyi szemét összeszedéséről
Reggel kezdték a hulladékmentesítést és várhatóan késő délutánra be is fejeződik a Hosszúsétatér 64. számú épület mögötti garázshelyek rendbetétele. Évtizedes probléma már ennek a területnek az ügye, az egykori gépkocsi-tárolók mára leromlott állapotúak és sokan illegális hulladéklerakónak használták ezeket.
„Nagy örömünkre tavaly ősszel átadtuk a felújított épületet, most pedig a Hosszúsétatér 64. mögötti területen folytatjuk a rehabilitációt. Itt van egy 16 beállásos garázssor, amelyet az elmúlt évtizedben nagyon sok kár ért, és sokan illegális hulladéklerakónak használták. A tulajdonosokkal és a környékben élőkkel egyeztetve kezdeményeztem a rendbetételt, amelyet a Környezetvédelmi Irodával és a Városgondnoksággal közösen valósítunk meg. A mentesítésre először önkéntes akciót szerettünk volna szervezni, ám a veszélyes hulladékok miatt a Városgondnokságot bíztuk meg a feladattal.” – emelte ki Mészáros Attila.
Az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta: több mint 30 köbméter kommunális hulladék gyűlt össze, valamint egy konténernyi veszélyes hulladékot (zömében azbeszt-tartalmú hullámpalát) és jelentős mennyiségű faágat, lombot is elszállítottak a helyszínről. A terület hulladékmentesítésének költsége 250.000 forint, amelyet képviselői kerete terhére biztosított Mészáros Attila.
A délelőtti helyszíni tájékoztatón az elkövetkező időszak tervei is szóba kerültek. „A Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációs programjának része lesz ez a terület is, egy sétányt alakítunk ki a Hosszúsétatér felé. Remélem, hogy ennek megvalósulásával tényleg szép és rendezett környezet fogadja majd az ide érkezőket.”



