-
Az SNI-s gyerekekért
A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.
2025.12.05. -
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Tízéves fennállását ünnepelte és megnyitotta az évadot a Katonai Emlékpark
Tíz esztendővel ezelőtt katonai tiszteletadással avatták fel az európai uniós támogatással létrehozott pákozdi Katonai Emlékparkot. A létesítmény feladata és célja, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, a főbb katonai eseményeket, emléket állítson a hős honvédeknek, és hazafiasságra nevelje az ifjúságot.
A KEMPP az igényes kikapcsolódás szellemében kitűnő célpontot jelent a történelem kedvelőinek, a kalandokat keresőknek és a kulturális élményekre vágyóknak egyaránt.
Az ünnepi felszólalásokat dr. Görög István, a KEMPP ügyvezetője nyitotta meg, aki felelevenítette a KEMPP létrehozásának történetét és az általa betöltött szerepet a magyar honvédelemben, a honvédelmi nevelésben. Mint mondta, a park az elmúlt tíz évben több mint félmillió látogatót fogadott, a vendégek fele gyerek volt, és egyre többen felnőttként is újra visszatérnek ide, tehát a létesítményt sikerültélettel megtölteni.
Úgy fogalmazott: „Ha a tíz év legfontosabb tapasztalatára kérdeznének, akkor azt mondanám, hogy a park fenntartását és fejlesztését csak támogató környezetben lehet sikeresen végezni. Elmondhatjuk, hogy ezt a támogatást megkaptuk. A honvédség és a társadalom kapcsolatának talán legkézzelfoghatóbb helye lett a KEMPP, amit a mindennapokban folyamatosan erősítünk. Az élet is azt bizonyítja, hogy erre nagy szükség van! A szimbolikus kapcsolatot a mindennapok emberi kapcsolatai hitelesítik.”
Dr. Görög István köszönetét fejezte ki a stratégiai és együttműködő partnereknek, a támogatóknak és az Emlékpark munkatársainak.
A felszólalás alkalmat adott arra is, hogy aláírják a KEMPP és az Albatrosz Repülő Egyesület által kötött, a kadétképzés hatékonnyá tételét célzó együttműködési megállapodást.
Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszöntőjében arról beszélt, hogy a KEMPP egy különleges hely, amely a katonáknak és a civileknek egyaránt fontos volt az elmúlt tíz évben.
Hangsúlyozta a közös munka, az együttműködés és az áldozatvállalás fontosságát, majd hozzátette: „Ha ma valaki eljön ide, a Katonai Emlékparkba, akkor tapasztal egy csodálatos természeti környezetet és egy olyan helyet, amely nagyon komoly értékeket is ad.
Ez a park valójában mindenkié, minden generációé és emberé, aki tiszteli a történelmet, a hőseinket, szeretne fejet hajtani előttük és a ma katonaembere előtt is. A múlt és a jelen katonáiról is kell, hogy szóljon ez a park. Azokról, akik a helyőrségben szolgálnak, védik országunk és Európa határait, vagy éppen békemisszióban őrzik valahol a világban a mi szabadságunkat, a mi nyugalmunkat. Ezt köti össze és mutatja meg a Katonai Emlékpark.”
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetét és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt tíz évben a KEMPP létrehozásában és működtetésében szerepet vállaltak.
Ez a tíz év megmutatta, hogy a park egyaránt ad történelmi áttekintést és iránymutatást is a jövőre nézve. Emlékeztet az 1848/49-es eseményekre, az aradi vértanúkra, az első és a második világháborúra, 1956-ra és napjaink békefenntartó feladataira, a ma szolgálatot teljesítőkre – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: „Mi azért vagyunk, arra törekszünk, hogy rendet teremtsünk. Éppen ezért a Katonai Emlékpark tekintetében vannak álmaink, vannak terveink. Szeretnénk, ha a KEMPP ne csak ennek a térségek, de az egész országnak legyen az emlékparkja, a hazafias – honvédelmi nevelés egyik színtere… Azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok a helyükön tudják kezelni történelem minden eseményét, és tudják magukévá tenni mindazt, amit az elődeink tettek.”
Az ünnepi beszédeket a Military Girls együttes fellépése követte, majd miniszteri elismerések, a Honvédelemért Kitüntető Címek és a Katonai emlékparkért emlékérmek átadásával folytatódott a program Oláh László, a KEMPP szakmai igazgatója közreműködésével.
Az esemény a Ruff Tamás őrnagy, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmestere által egy komponált Pákozdi toborzóval és a Szózattal zárult.
