-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Tíz ország nyolc egyetemének kutatói tanácskoznak a GEO-n
Egy négyéves nemzetközi projekt vége az IGIT 2015 Nemzetközi Konferencia az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében, ami a Marie Curie projekt zárása is egyben. Négy éven keresztül, négy kínai egyetemmel négy európai egyetem kooperált a klímakutatás, a távérzékelési- és, környezetvédelmi alkalmazások és városökológia terén.
2015.01.16. 12:50 |
Egy négyéves nemzetközi projekt vége az IGIT 2015 Nemzetközi Konferencia az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében, ami a Marie Curie projekt zárása is egyben. Négy éven keresztül, négy kínai egyetemmel négy európai egyetem kooperált. A konferencia megnyitóját pénteken délelőtt tartották, ahol Chen Yinbin, a Kínai Nagykövetség tudományos és technológiai szakdiplomatája mellett Mészáros Attila alpolgármester és Dr. Busics György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának kutatási dékánhelyettese is köszöntötte a résztvevőket.

Az IGIT rendezvény célja egy olyan prototípus rendszer jelenlegi fejlesztésének bemutatása, melyet adatgyűjtéshez, elemzéshez és terjesztéshez lehet felhasználni a döntéshozók felé. A rendszer célterületei között a képfeldolgozási technikák a távérzékelésben, mezőgazdasági-, föld- és környezeti monitoring, vízi erőforrás-gazdálkodás, földrajzi tudáshálók, klímaváltozás és partvidéki gazdálkodás szerepel.
A székesfehérvári magas színvonalú tudományos rendezvényen többek között nyolc kiváló nemzetközi intézmény és műhely képviselői vesznek részt köztük Genfből a GEO Titkárság, Pekingből a RADI vagy az enschedei ITC. A rendezvény házigazdája az Óbudai Egyetem székesfehérvári Alba Regia Műszaki Kar GEO intézete, amely nevében már előbb volt GEO, mint ahogy a kormányok a GEO kezdeményezést létrehozták. Négy év alatt rengeteg anyag összegyűlt a klímakutatás, távérzékelési- és, környezetvédelmi alkalmazások és városökológia területén – mondja Dr. Jancsó Tamás projekt koordinátor, egyetemi docens. „A projekt egyik kiemelt témája, hogy a döntéshozók számára megkönnyítsük a döntéshozatalt, ugyanis a térinformatikai és a geoinformatikai alkalmazások még nem olyan elterjedtek. A Kínai Tudományos Akadémia egyik kutatóintézete is a projekt résztvevője, akik kimondottan azzal a céllal léptek be, hogy a kínai nagyvárosok nagy problémáján, a környezetszennyezésen segítsenek. A résztvevők dolgoztak ki például olyan modelleket is, amivel élhetőbbé tehető egy nagyon szennyezett nagyváros és érdekesség, hogy négy szabadalom is született a kínai partner által a kutatásból.”
