-
Mai költők, örök háborúk
Szeptember 23-án, szerdán 18 órakor mutatják be a Reményért remegve – Mai költők, örök háborúk című antológiát a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai klubházában. Az ünnepélyes kötetbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2026.09.22. -
Elindult a PartiTúra
A PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat nyitókoncertjén a zseni, azaz Mozart arcait ismerhették meg a gyerekek. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart ezúttal Dénes-Worowski Marcell dirigálta, konferansziéként pedig a zenekar két művésze lépett elő, Tóth Sára Rebeka fagottművész és Menyhárt Eszter fuvolaművész kalauzolta a kicsiket és a nagyobbakat Mozart világába.
2026.09.22. -
A zseni arcai
Megkezdődött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar új évada. A Partitúra ifjúsági hangverseny sorozat keretében Mozart művek csendültek fel.
2026.09.22. -
Megújult a Püspökség kápolnája
Megújult a Püspöki Palota magánkápolnája. Szombaton nyílt meg először a látogatók előtt a teljesen restaurált magánkápolna.
2026.09.22.
Tisztán csengő kodályos gyermekhangok a Szent Imre templomban
A hagyományokhoz hűen december 16-án, Kodály Zoltán születésének 142. évfordulóján indult el a „Kodály Zoltán Napok” a zeneszerző nevét viselő, szellemiségét őrző és a zenei nevelést tovább vivő iskolában.
A tematikus hét programjai közül kiemelkedik a karácsonyi koncert, amelyet idén is a Szent Imre templomban rendeztek meg. A karácsony az otthonlevés ideje, nemcsak a falak között, hanem ott, ahol az összetartozás lakik, hangzott el a köszöntőben. Az összetartozás, a Kodályos közösség erejét a közönség soraiban ülők is megtapasztalhatták. A koncerten fellépő általános iskolások, gimnazisták, pedagógusok szívet-lelket melengető műsora valódi ajándék volt.
A szálláskeresés karácsonyi szokását elevenítette fel a Székesfehérvári Felsővárosi Bölcsőcske előadásával a 3.é osztály, majd az 1.é gyermekkara és a 2. évfolyamosok kórusa lépett fel a dobogóra. A 3. és 4. osztályosok alkotta Legkisebbek kórusa és a tanárok, tanítók énekes formációja zárta a koncert első részét. A fellépők sorát a Bárdos Lajos Gyermekkar (5.é, 6.é, 7.a osztály) folytatta, majd a Kodály Zoltán Iskola Gyermekkara (7.é, 8.é osztály), a Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara, a 12. osztály kamarakórusa és a Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara előadásában csendültek fel a magyar és egyetemes zenetörténet ünnepi művei.
A kórusokat Feke Mariann, Nyárs Annamária, Polgár Zoltánné, Kneifel Imre karnagyok vezényelték. A koncert végén a hagyományokhoz hűen közös éneklésre is sor került a Szent Imre templomban. A „Kodály Zoltán Napok” pénteken az osztályok karácsonyával, majd az iskola közös évbúcsúztató ünnepségével zárul.