-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Tele élettel! - új városfilm készült Székesfehérvárról
Új imázsfilmet készített Fehérvárról az Absurd Reklám-ügynökség, a három és fél perces alkotást szerdán mutatták be a Barátság Moziban. A Székesfehérvár - Tele Élettel címet viselő városfilmben felbukkan Kati néni szobra, a Kossuth udvar órajátéka, a megújult Fő utca szökőkútjai és olyan ismert, városunkhoz kötődő sportolók, művészek is szerepelnek benne mint Dávid Kornél, Pély Barna és Miklósa Erika.
2014.06.11. 17:21 |
Új imázsfilmet készített Székesfehérvárról az Absurd Reklámügynökség, a három és fél perces alkotást szerdán mutatták be a Barátság Moziban. A Székesfehérvár - Tele Élettel címet viselő városfilmben felbukkan Kati néni szobra, a Kossuth udvar órajátéka, a megújult Fő utca szökőkútjai és olyan ismert, városunkhoz kötődő sportolók, művészek is szerepelnek benne mint Dávid Kornél, Pély Barna és Miklósa Erika.

A városfilm bemutatóján Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy jó hangulatú, kedves film született. "A célunk az volt, hogy más városokhoz hasonlóan Székesfehérvárról is készüljön olyan kisfilm, ami városmarketing értékkel bír és olyan hosszúságú, ami leadható az országos televíziókban. Ugyanakkor városon belül is szeretnénk üzenni a filmmel, azt, hogy Székesfehérvár szerethető, élhető város és jó ehhez a közösséghez tartozni." - mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A Tele Élettel! szlogen jegyében weboldal és facebook oldal is indult, illetve city light-kampánnyal is népszerűsítik Fehérvár értékeit. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a városmarketing akcióra szükség is van, hiszen a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözése kapcsán is országos figyelem középpontjába került a város. "Szeretnénk megmutatni, hogy Fehérvár olyan hely, ahonnan nem elköltözni, hanem ideköltözni érdemes." - tette hozzá. A filmet az Absurd Reklámügynökség készítette, az alkotásban Kersák József rendező, Kovács Péter producer, Baranyi Anikó art director, Romhányi Ádám operatőr, Ternák Ferenc vágó, Bokor Attila koreográfus és Romhányi Áron zeneszerző vett részt. A filmben számos művész és sportoló működött közre, többek között Miklósa Erika, Vörös Zsuzsanna, Dávid Kornél, Tölgyesi Előd, a Fehérvár KC kézilabdázói, a Sapa Fehérvár AV 19 csapata, az Alba Fehérvár Kosárlabda csapata, az Alba Regia Táncegyüttes Junior Csoportja, a Just Dance Tánccsoport, a Péterfy Bori & Love band, az ARAK ifi atlétái és a Szabad Színház tagjai is szerepelnek a filmben.

Az Absurd Reklámügynökség ügyvezető igazgatója, Kovács Péter tizenöt éves működésük legszebb feladataként értékelte ezt a Székesfehérvárt népszerűsítő akciót. Mint mondta, nagy kihívást jelentett a film elkészítése, hiszen a néhány másodperces jelenetek szervezése több hetet, felvétele pedig órákat vett igénybe. A végeredmény azonban megérte, hiszen igazi fehérvári produkció született – hangsúlyozta Kovács Péter.