-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Technikai okok miatt később nyílik az Aba Novák-kiállítás
Nagyértékű, részben magángyűjteményekből származó alkotások egész sorát vonultatja fel a Színek és színek megint kiállítás, amely Aba-Novák Vilmos munkáiból ad válogatást a látogatóknak. A Szent István Király Múzeum igazgatója, Kulcsár Mihály tájékoztatása szerint technikai okok miatt a tárlat megnyitására a tervezettnél később kerül sor, de mindenképpen megvalósul a sokak által várt kiállítás.
2017.06.13. 12:41 |
Több országos jelentőségű nagykiállítást szervez idén a Szent István Király Múzeum. Ezek egyike az az Aba-Novák Vilmos alkotásaiból rendezett tárlat, amely áttekintő válogatást ad a Székesfehérváron több nagyméretű seccójáról ismert festőművész pályájáról. A kiállításnak otthont adó Csók István Képtárban számos, közgyűjteményekből és magángyűjtőktől származó alkotást tárnak majd a látogatók elé, és természetesen a Magyar-francia történelmi kapcsolatok pannó adja mindennek a hátterét.
Hetek óta folynak a tárlat előkészületei, ám a Szent István Király Múzeum igazgatójának tájékoztatása szerint olyan technikai okok merültek fel, amelyek miatt a kiállítás péntekre tervezett megnyitását el kell halasztani. Az eseményre a meghívókat már korábban kiküldte az intézmény, Kulcsár Mihály igazgató mindenkitől elnézést kér a kellemetlenségért. A módosított időpontról minden lehetséges fórumon tájékoztatást tesznek majd közzé, addig is a látogatók megértését és türelmét kérik.