-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Távozik a Vidi kispadjáról Varga István vezetőedző
Nem sikerült elérnie az FC Fehérvár eggyüttesének a kitűzött célt, vagyis a Soproni Liga első négy helyének valamelyikét, így Varga István vezetőedző a mai Újpest elleni mérkőzésen ül utoljára a kispadon. A csapatnál az öszi szezon derekától edzősködő szakember szerződése június 30-án lejár, és úgy tartja tiztességesnek, hogy nem is tárgyal a folytatásról. Az NB I-es labdarúgó bajnokság utolsó, 30. mérkőzésén azonban még ő ül a Vidi kispadján.
2009.05.29. 14:46 |