-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Tavaszköszöntő túra lesz szombaton a Velencei-hegységben
Tavasz- köszöntő túrát szervez a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület április 2-án, szombaton a Velencei-hegységben. A túrán 6, 14 és 26 kilométeres távon indulhatnak a sportolni, mozogni vágyók, közben megismerkednek a környék páratlan természeti értékeivel. A résztvevő gyermekeket húsvéti ajándékkal lepik meg a szervezők.
2016.03.31. 10:54 |
Tavaszköszöntő túrát szervez a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület április 2-án, szombaton a Velencei-hegységben. A túrán 6, 14 és 26 kilométeres távon indulhatnak a sportolni, mozogni vágyók, közben megismerkednek a környék páratlan természeti értékeivel. A résztvevő gyermekeket húsvéti ajándékkal lepik meg a szervezők.

A Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület április 2-i, szombati tavaszköszöntő napjának 6 kilométeres, úgynevezett Nyuszitúrája könnyen járható, akár babakocsival is megtehető útvonalon zajlik, így ajánlják a családoknak, a gyerekeknek. A kicsiket húsvéti ajándékkal lepik meg a szervezők. A hosszabb, 14 és 26 kilométeres távokon a környék különleges természeti értékeire irányítják a figyelmet. Mindkét útvonal érinti a Velencei-hegység legszebb és legnevezetesebb pontjait, a Likaskövet, az Angelika-forrást, a Hurka-völgyet, a Barlang-kutat és a Gyapjaszsákot. A leghosszabb távot vállalók láthatják továbbá a Pákozd fölött található Pogány-kő, a Pandúr-kő és a Kocka-kő szép alakzatait, és megcsodálhatják a panorámás kilátást a Bence-hegyről.
A rajt és a cél a Sukorói Általános Iskolában lesz, itt lehet nevezni is reggel 8.00 órától 10.00, illetve 11.00 óráig. A részvételi díj 600 – 1000 forint között mozog a távok, a részvevői létszám és a szervezeti tagság szerint, a családoknak például 800 forintba kerül. A Nyuszitúránál nincs szintidő, a 14 kilométeres távot 6 óra alatt, a 26 kilométerest 8 óra alatt szükséges teljesíteni. A program hegyben IVV nemzetközi túra is, az ehhez szükséges igazoló lapot az érintettek hozzák magukkal!
Az autóval érkezők az iskola melletti futballpályán parkolhatnak, ahol segítséget kapnak a szervezőktől. A nevezők induláskor térképet és útleírást, a beérkezésnél pedig kitűzőt, emléklapot, teát, valamint zsíros, vajas, lekváros kenyeret kapnak. A Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület szeretettel várja mindazokat, akik kellemesen, hasznosan, egészségesen és szép körülmények között szeretnék eltölteni a szombati napjukat! A részletes programleírás letölthető a Galériából, valamint megtalálható a www.gyongyvirag-te.hu és a www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu portálokon is.