-
A Soroksár érkezik Sóstórta
A Videoton FC Fehérvárszombaton 17 órától a Soroksár SC-t fogadja a Sóstói Stadionban. Pető Tamás vezetőedző szerint a Soroksár kiegyenesedett az elmúlt időben, jó focit játszanak az edzőváltás után, szervezett, jó játékosokból álló csapat.
2026.04.11. -
Új sportigazgató a Volánnál
Megtartotta hagyományos szezonzáró szurkolói ankétját a Hydro Fehérvár AV19. Az óriási érdeklődés mellett zajló eseményen értékelték a 2025/2026-os idényt, bejelentették az új sportigazgatót, megnevezték a vezetőedzőt, de sok szó esett a következő évad céljairól és a jövő csapatáról is.
2026.04.10. -
Megnyerték az első meccset
Hazai pályán 3-1-re legyőzte a Pénzügyőr csapatát a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének első összecsapásán a MÁV Előre. A fehérvári egylet így 1-0-ra vezet az egyik csapat három győzelméig tartó párharcban.
2026.04.10. -
Közeledik a félmaraton
Immár tizenegyedik alkalommal várja az indulókat a Cerbona Fehérvár Félmaraton. A versenyzők ezúttal egy, három, hét és tizennégy kilométeren, valamint háromszor hét kilométeres váltófutásban állhatnak rajthoz.
2026.04.08.
Szurkolóival közösen zárja a szezont a Hydro Fehérvár AV19
A Hydro Fehérvár AV19 immár hagyományosan szurkolói ankéttal zárja a mögöttünk hagyott szezont. Az április 9-én, csütörtökön 18 órakor kezdődő eseményen a teljes keret részt vesz. Kapunyitás 17.30-tól, belépés az ’A’ bejáraton.
Az este első részében, 19:30-ig ankét várja a résztvevőket, melynek keretében többek között Gál Péter klubelnök értékeli a szezont, ezt követően megválaszolásra kerülnek a szurkolók kérdései. Az előző évek tapasztalatai alapján, az esemény gördülékenysége érdekében a klub előzetesen is várja a kérdéseket az info@fehervarav19.hu e-mail-címre.
Legkésőbb 19:30-kor mezsorsolás színesíti a programot, ezt követően pedig dedikálásra is lehetőség nyílik. Emellett a szurkolók találkozhatnak a játékosokkal és a stáb tagjaival, így az este jó alkalmat kínál arra, hogy a Volán-közösség együtt tekintsen vissza a vasárnap véget ért idényre. A Hydro Fehérvár AV19 szeretettel vár mindenkit csütörtökön a MET Arénában, hogy együtt búcsúztassák el a 2025/2026-os szezont!