-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Szuperkoncertet szervez a Show of the Kings Advent első hétvégéjére
Farkas Roland, a szuperkoncert producere elmondta, hogy a Show of the Kings a 2012 óta eltelt fél évtizedben számos olyan produkciót állított színpadra, amelyek nagy közönségsikernek örvendtek. Ezúttal is, olyan sztárok lépnek az az Alba Regia Sportcsarnok színpadára, mint például Kautzky Armand, Szőcs Renáta, Radics Gigi, Vastag Csaba, Stéphanie Schlesser vagy Vastag Tamás. A művészek kultuszfilmek zenéit elevenítik meg a színpadon, így a repertoárban szerepel többek között a Jégvarázs, a Vissza a jövőbe, a Reszkessetek Betörők, a Piszkos Tánc, a Rettenthetetlen, a Gladiátor, a Titanic vagy a Rocky 3 zenéje is. Különleges produkció lesz a Ghost Busters, a Vastag testvérek előadásában, valamint a Star Wars zenéje is, melyet a Star Wars Klub és az 501-es légió - a Lucasfilm és a Disney engedélyével - a nagyzenekarral karöltve varázsolnak színpadra.
A produkció művészeti vezetője Ruff Tamás, karmester lesz, aki kiemelte, hogy egy Székesfehérvárra rendszeresen visszatérő nagyesemény létrehozása volt a cél, így a december 2-ai alkalom is több lesz majd, mint egy szokványos filmzene-koncert, hiszen a 40 főt számláló Alba Stúdió Zenekar, Feke Mariann vezetésével a Kodály Zoltán Művészeti Iskola és Gimnázium 30 fős leánykara, valamint a Tóth Barbara által vezetett Free Spirit Táncegyüttes is az előadás részese lesz. A koreográfus, Nagy Attila József szerint a szuperprodukció nagyszerű látványtechnikát ígér, melyben helyet kap egy hatalmas ledfal valamint Piroch Gábor - Hollywoodban is többszörösen bizonyított - akciórendező lenyűgöző kaszkadőrjelenetei. A nemzetközileg is elismert kaszkadőrszakértő garancia arra, hogy az általa koreografált jelenetek valóban lélegzetelállító élményt jelentsenek a közönségnek.
Molnár Tamás, Székesfehérvár Önkormányzatának ifjúsági és civil ügyekért felelős tanácsnoka elmondta, Székesfehérvár legnagyobb programszervezője maga az önkormányzat, évi több mint 30 nagyrendezvénnyel, ám szívesen fogadják, ha székesfehérvári székhelyű szervezetek, kész koncepcióval érkezve, tovább színesítik városunk rendezvénypalettáját.
Az előadásra jegyek korlátozott számban kaphatók a Vörösmarty Színház jegypénztárában.