-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Szoros mérkőzésen győzött a Volán a DAC ellen
3-1-s győzelmet aratott az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata a Dunaújvárosi AC ellen hazai pályán az Interliga és a magyar bajnokság újabb fordulójában. A változatos és izgalmakban bővelkedő mérkőzésen Tőkési Rusznyak és Majoross, illetve Ladányi volt eredményes.
3-1-s győzelmet aratott az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata a Dunaújvárosi AC ellen hazai pályán az Interliga és a magyar bajnokság újabb fordulójában. A változatos és izgalmakban bővelkedő mérkőzésen Tőkési Rusznyak és Majoross, illetve Ladányi volt eredményes.
Szoros mérkőzésre számítottak mindkét oldalon a találkozó előtt, ennek megfelelően kezdődött a rangadó. Számos helyzet alakult ki a kapuk előtt, ám mind Budai, mind Szuper remek napot fogott ki. A 18. percben az emberhátrányban játszó vendégek Ladányi révén szereztek vezetést.
A második harmad elején gyorsan jött az egyenlítés, egy kipattanó korongot Tőkési juttatott a kapuba. A támadók mindkét oldalon veszélyeztettek, de a kapusok továbbra is szenzációs formában védtek.
A harmadik harmadban tovább fokozódott a hangulat, hiszen a 7. percben Kiss átadása után Rusznyak a dunaújvárosi kapu mögül érkezve Szuper mellett betalált. A vendégek ezután mindent megtettek az egyenlítés érdekében, az utolsó percben a kapust is lehozták. A fehérváriaknak sikerült ezt követően korongot szerezniük, és Majoross az üres kapuba talált be, beállítva a 3-1-s végeredményt.