Szombaton rendezik meg az Építők Napját a Vörösmarty Szakközépiskolában

Tavasz helyett ősszel, ám hagyományosan gazdag programkínálattal rendezik meg az idei Építők Napját Székesfehérváron. A szakmai és szórakoztató elemeket is tartogató esemény szombaton 10 órakor kezdődik a Vörösmarty Technikumban, ahova szeretettel várják az ARÉV Baráti Kör Egyesület tagjait, családjaikat és minden érdeklődőt!
2021.09.13. 16:08 |
Szombaton rendezik meg az Építők Napját a Vörösmarty Szakközépiskolában

Az Építők Napja az ARÉV Baráti Kör Egyesület hagyományos éves eseménye, melyet idén a szokásoktól eltérően nem tavasszal, hanem ősszel rendeznek meg a Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskolában.

Szeptember 18-án, szombaton 10.00 órakor kezdődik a megnyitó, ennek keretében átadják a Kiss József Emlékdíjat, melyet az ARÉV 2015-ben elhunyt egykori vezérigazgatója, az ARÉV Baráti Kör Egyesület volt elnöke tiszteletére alapítottak.

Ezt követően indulnak a szórakoztató programok: lesz néptánc, modern tánc, aquafitness torna és szakmai tárlatvezetés az iskola energiaparkjában, majd koncertet ad a Mephisto zenekar. Több bográcsban főznek a résztvevők magyaros finomságokat, valamint 10 és 14 óra között ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők az Önkormányzat támogatásával.

Az Egyesület szeretettel hívja és várja az eseményre tagjait, azok családjait és minden kedves érdeklődőt!

Gazdaság

  1. A fiatalokra épít a FIVOSZ

    A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Fejér vármegyei szervezete tovább erősíti közösségét: Tóth Zita személyében új alelnökkel bővül a csapat, amelynek célja változatlanul a fiatal vállalkozók támogatása, edukációja és közösségbe szervezése.

    2026.05.01.
  2. Partnerségi megállapodás

    Együttműködési megállapodást kötött a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pro Albensis Üzleti Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével. A szakmai rendezvények kölcsönös támogatása, közös egyetemi programok szervezése, valamint pályaorientációs együttműködés is része annak a partnerségi törekvésnek, amely újabb lendületet adhat Fejér vármegye gazdasági és műszaki életének.

    2026.04.25.
  3. Lányok napja a robotika világában

    Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara idén is csatlakozott a Lányok Napja országos programhoz. Interaktív előadások, kvízjátékok várták a 12 év feletti résztvevőket, hogy megismerhessék a 21. század informatikai, mérnöki és menedzsment kihívásait. A közel harmincfős csapat betekintett az egyetemen folyó képzésekbe, és tartalmas sétát tett a Mobil robotika és a Virtuális valóság laborokban is.

    2026.04.23.
  4. VOSZ fórum a Sóstón

    Székesfehérvár idei évi költségvetése, a város gazdasági tervei és a közvetlen uniós forráslehetőségek voltak a központi témák a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által útjára indított vállalkozói fórumsorozat második találkozóján. Szó volt útfejlesztésekről, közösségi közlekedésről és a szakképzésről is.

    2026.04.22.