-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Szívünk Napja 2014 - sokan vettek részt a szűrővizsgálatokon
A Szívünk Napján vasárnap 10-től egészen délután 15 óráig várták az érdeklődőket a Fehérvári Civil Központba. A szűrő- vizsgálatokra ellátogatók testük aktuális állapotáról kaphattak felvilágosítást a szakemberektől. Az eseményen a vérnyomás-, koleszterinszint- és vércukormérésen kívül kardiológia rizikóbecslés és szakorvosi tanácsadás is volt. A programon ezen kívül azt is megtudhatták, hogy mi a teendő akkor, ha valaki a szívinfarktus tüneteit észleli.
2014.09.28. 11:46 |
A Szívünk Napján vasárnap 10-től egészen délután 15 óráig várták az érdeklődőket a Fehérvári Civil Központba. A szűrővizsgálatokra ellátogatók testük aktuális állapotáról kaphattak felvilágosítást a szakemberektől. Az eseményen a vérnyomás-, koleszterinszint- és vércukormérésen kívül kardiológia rizikóbecslés és szakorvosi tanácsadás is volt. A programon ezen kívül azt is megtudhatták, hogy mi a teendő akkor, ha valaki a szívinfarktus tüneteit észleli.
A lakosság egészségének a megőrzése érdekében nagyszabású programot tartottak vasárnap a Fehérvári Civil Központban. Az ingyenes programra ellátogatók többféle kivizsgáláson, így vérnyomás-, koleszterinszint- és vércukormérésen, valamint kardiológia rizikóbecslésen és szakorvosi tanácsadáson tudtak részt venni.
Az eseményre Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka is ellátogatott. „A Szívünk Napja egy országos kezdeményezés, amelyet mindig megrendezünk, amióta dr. Tóth László kardiológus főorvos Székesfehérváron van. Nagyon sikeresnek ítélem meg ezt a programot, mivel az ideérkezők sokrétű vizsgálatokon vehetnek részt. Számunkra nagy fontossággal bírnak az ilyen események, hiszen sajnos még mindig szív- és érrendszeri betegségek a leggyakoribb halálokok hazánkban. Azt tűztük ki célul, hogy a lakosság felvilágosításával és a vizsgálatokkal ezeket a számokat csökkenteni tudjuk” – mondta Östör Annamária.
A Szívünk Napja nevű rendezvényen a vizsgálatok mellett több előadást is meghallgathattak az érdeklődők. Dr. Tóth László, a kórház kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosa „Mi is a rizikó?” címmel tartott bemutatóján a magas vérnyomásnak, koleszterinszintnek, illetve egyes szokásainknak az egészségügyi veszélyeiről beszélt. A program keretében a „TEVAgy a Hős!” oktatói, Klupács Péter mentő-technikus és Mészáros Zalán mentőtiszt az újraélesztést tanította.
Dr. Csikós Csaba kardiológus a Magyarországon működő infarktus ellátásról adott tájékoztatást. „Hazánkban Európa-szerte elismert infarktusgyógyító hálózat van, amelynek a központja a szív katéteres labor. Ez egyébként Székesfehérváron is megtalálható. Sajnos Magyarországon a betegeknek hosszú a reakcióidejük. Ha valakinél mellkasi fájdalom lép fel, három, három és fél óra is eltelik, míg segítséget hív. Ilyenkor jellemző módon nem a mentőket, hanem a háziorvost vagy az ügyeletes orvost hívják először. Ha valaki mellkasi fájdalmat tapasztal, egyből mentőt kell hívni! A mentőszolgálat ugyanis egyből a koronária őrzőbe vagy a szív katéteres laborba tudja szállítani a beteget, ahol az elzárt eret azonnal meg tudjuk nyitni. Fontos kiemelni, hogy az elzárt ereket minél gyorsabban meg kell nyitni, ellenkező esetben fennáll a végleges szívizomelhalás veszélye” – mondta Csikós Csaba, aki azt is elárulta, hogy Franciaországban 10 éves kampányra volt szükség ahhoz, hogy az ottani lakosság reakcióideje átlag egy órával csökkenhessen.




