Színvonalas programok a fehérvári művelődési házak szeptemberi kínálatában

Simon József a Köfém Művelődési Ház igazgatója a székesfehérvári művelődési házak hagyományos tájékoztatóján elmondta, hogy ősszel a nagy létszámú rendezvényeket elhalasztják, de az intézmények így is tele lesznek érdekes, izgalmas programokkal.
2020.09.01. 12:49 |
Színvonalas programok a fehérvári művelődési házak szeptemberi kínálatában

Szeptemberi programjaikról számoltak be a Vörösmarty Társaság, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és tagkönyvtárai, az Aranybulla Könyvtár, és a Köfém Oktatási és Közművelődési Központ vezetői.

Az intézményvezetők a hagyományos tájékoztatón úgy nyilatkoztak, hogy a járványügyi szabályok betartásával próbálnak ismét rendezvényeket szervezni és megfelelni annak az elvárásnak, hogy színvonalas kulturális és szórakoztató programkat kínáljanak a fehérváriakanak.

P. Maklári Éva költő, a Vörösmarty Társaság alelnöke elmondta, hogy a Vörösmarty Társaság terme nem alkalmas rendezvények megtartására, mert az épületben felújítási munkák zajlottak, amelynek során baleset történt: a terem teteje több helyen beszakadt, így külső helyszíneken lesznek megtartva a társaság programjai. A terem állapota érinti a kiállításokat, így a képzőművészeti programokat nem szervezik meg. Szeptember 1-jén, kedden 18 órakor kezdődik Péntek Imre Csipetnyi ég és Megviselt papírmúzeum című köteteinek bemutatója a Királykút Emlékházban, az esemény előtt 16.30-tól a szerző a Fő utcai Vajda János könyvesboltban dedikál. A Köfém Művelődési Házban szeptember 17-én Bobory Zoltán Arccal az égnek és A Don-kanyar kápolna története című köteteit mutatják be. Szeptember 2-án délben néma főhajtással emlékeznek Janusz Wójcikra a Katyn emlékkeresztnél.A tájékoztatón bemutatkozott Szilvási-Grund Helga, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár új igazgatója is, aki 2018 júniusában lett a Gárdonyi Géza Művelődési Ház munkatársa, az akkor nyíló NépmesePont szakmai megvalósítójaként. 2020. augusztus 1-jétől igazgatóként folytatja munkáját. Elmondta, hogy tős-gyökeres maroshegyiként fontosnak tartja, hogy a művelődési házba, a könyvtárba és a NépmesePontba is örömmel érkezzenek a maroshegyi emberek, családok, valamint a város és a környező települések lakói. Egy olyan helyet szeretnének továbbra is biztosítani, ahol minden korosztály megtalálhatja a kedvére való programot, foglalkozást. Az intézményben szeptember 7-én tart vetítést a FehérvArt Kertmozi; illetve az intézmény is kitelepül a Civil Napon, ahol a bemutatkozás mellett könyvcserepontot is megvalósítanak. Folytatódik a Macskatéka olvasóklub, a NépmesePont, aminek a második születésnapját fogják megünnepelni. Indul a Tollpihe meseíró pályázat, a Tündérszó eredményhirdetését pedig online fogják megtartani.

Az Aranybulla Könyvtárban is folytatódnak az állandó, bevált programok, mint a nagycsoportosoknak szervezett fejlesztő foglalkozások és a papírfonó szakkör. 

Bütykölde foglalkozásain a A Bütykölde foglalkozásain a gyerekek kreatívkodhatnak, a Kreatív szombatra pedig családokat várnak: most kilépnek a falak közül, és szeptember 12-én bemutatkoznak a Civil Napon. A csodálatos papír című kiállításon a szakkör munkáit mutatják be a hónap végén, a Kákics együttes is közreműködésével. A kulturális programok sorában fontos szerepet tölt majd be az októberi Könyvtári Napok, író-olvasó találkozóval és bábszínházzal is készülnek, mondta el Csiszárné Mahler Mónika igazgató.

A házigazda Köfém Művelődési Házban szeptember 10-én 18 órakor Vacsi Viola és Horváth Irma, Tükörvény című könyvének bemutatója, 17 órakor Vacsi Marcsi festménykiállítása, szeptember 17-én Bobory Zoltán Arccal az égnek és A Don-kanyar kápolna története - szeptember 27-én Kövi Szabolcs piehnőszékes koncertje, Zsolnai Tímea töklámpásaival. előzetes regisztráció szükséges 13, 15, 17, 19 órakor. szeptember 29-én volt egyszer egy művésztelep címmel emlékeznek arra, hogy az Agárdi Nemzetközi Művésztelep 30 éve indult, 22 éven át 22 alkalommal fogadták a külföldi és magyar művészeket.

Országos díszmadárkiállításnak ad otthont a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház szeptember 5-6-án, szombaton és vasárnap. A Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének hagyományos seregszemléjén csaknem 300 díszes szárnyast láthatnak a résztvevők. A gyerekek ismét részt vehetnek helyszíni rajzpályázaton, illetve újdonságként lesz arcfestés és fotózkodási lehetőség óriáskígyóval és arapapagájjal.

A Vörösmarty Könyvtár és tagkönyvtárai nevében Buriánné Tarró Edit igazgató foglalta össze a közönségnek szóló kínálatot. Elmondta, hogy a tavasszal elindított házhozszállítás működik jelenleg is, illetve a honlapon található kérdőívvel várnak olvasói visszajelzéseket. A nyári olvasópályázatokra még várják a munkákat, az eredményhirdetés módjáról később tájékoztatnak. A Bartók Béla tér felújítása miatt nehézkes a könyvtár megközelítése, így ez és a vírushelyzet is szerepet játszik abban, hogy elsősorban kiállításokat terveznek: jelenleg a Széna téren van egy kreatív tárlat, sor kerül majd a Könyvtár, ami összeköt című, könyvkötő munkákat bemutató kiállításra. És még szeptemberben bemutatják Csóka Judit negyedik mesegyűjteményét az Olvasóteremben.

2020. szeptember 3-án, csütörtökön a Mohaing lép A Szabadművelődés Háza színpadára. A koncert 20:00 órakor kezdődik. Idén is megrendezik a Magyar Dal Napját az intézményben, szeprember 13-án A Szabadművelődés Házában.

Ma este zenés beszélgetéssel folytatódik a Nyitrai utcai Közösségi Ház sorozata, a Fecsegő: ma Ruff Tamás karnagy lesz a program vendége.