-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
SZínKépek kiállítás és a Mits Jazz Band koncertje augusztusban
Máger Ágnes neves festőművész 1944-ben Szombathelyen született, 1971-ben végezte el a budapesti Képzőművészeti Főiskolát. Tájképek, színházi jelmez-portrék, egyházművészeti alkotások kapcsolódnak nevéhez, emellett jelmez- és díszlettervezéssel, irodalmi művek illusztrációinak készítésével is foglalkozik. Monumentális alkotásait oltárképek, szoborportrék alkotják. A munkái megtalálhatóak több hazai közgyűjteményben, illetve a Vatikáni Múzeumban.
Augusztus 9-én, szombaton 16.00 órakor kezdődik a SZínKépek című kiállításának megnyitója a Kortárs Női Reflexiók Fóruma rendezésében.
A résztvevőket Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója és Major Gyöngyi, a Kortárs Női Reflexiók Fórumának elnöke köszönti, a tárlatot Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke ajánlja a résztvevők figyelmébe. A kiállítás szeptember 9-ig látogatható.

A hagyományos és modern stílust ötvöző Mits Jazz Band egy koncertre készül az intézményben. A program augusztus 28-án, csütörtökön 19.00 órakor kezdődik, belépők a helyszínen válthatóak.
Közben az október 4-i Révész Sándor kötetbemutatóra továbbra is kaphatóak jegyek a Szent István Művelődési Ház portáján. Az eseményen megismerhetjük az Ezt én választottam című, tavaly megjelent önéletrajzi kötetet, melyben sok, számára fontos dolgot elmesél a gyerekkorától egész a mai, lecsendesedett életéig.