-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Prokofjev Péter és a farkasával zárul a PartiTúra koncertsorozat
„Használd a fantáziádat, míg a zene szól!” – erre kérte a hallgatóságot Dénes-Worowski Marcell az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (ARSO) diákoknak szóló hétfői koncertjén.
A PartiTúra idei évada Szergej Szergejevics Prokofjev szimfonikus meséjével, a Péter és a farkas művel zárul. Az orosz zeneszerző remekművén keresztül a közönség játékos formában ismerheti meg a zenekari hangszerek jellemzőit, valamint a klasszikus zene hangszerelési és dramaturgiai sajátosságait.
A gyerekek a koncert elején az Alba Regia Szimfonikus Zenekart vezénylő Dénes-Worowski Marcell karmester segítségével keresték meg a mese szereplőiként megszólaló hangszereket és közösen adtak választ arra a kérdésre, vajon milyen jellemző alapján lett a vonós szekció Péter, a fuvola a kismadár, az oboa a kacsa, a klarinét a macska, a nagyapó a fagott, a kürtök a farkas, míg a dobok a vadászok „hangja”. A szimfonikus zenekar által játszott történetet Nagy Péter színművész mesemondása tette még élvezetesebbé.
Sokszínű előadássorozat részesei lehettek a gyerekek idén – kezdte az összegzést a PartiTúra záróelőadása kapcsán Dobri Dániel. Az ÖKK kérdésére az ARSO kortárs zenei művészeti vezetője elmondta, hogy Mozarttól indulva – egy amerikai kitekintést követően – jutottak el a kortárs opera beavatóig, majd zárásként a szimfonikus meséig. Ez a koncepció, hogy a szimfonikus zenekari műfajok minél több stílusából, korszakából kapjanak ízelítőt az ismeretterjesztő koncertsorozat résztvevői, jól működik. A tematikus, 45 perc hosszúságú koncertek rendhagyó énekóraként is funkcionálnak, lehetőséget adva arra, hogy a gyerekeket beavassák a szimfonikus és az európai klasszikus zene működésébe, gondolkodásmódjába. Az idei évad közönségénél is nagyon nagy nyitottságot és gondolkozásra való hajlamot tapasztaltunk, amely valamennyiünket feltölt és inspirál a folytatásra – tette hozzá.
A PartiTúra sorozatzárójára, a Péter és a farkas koncertek közül már csak a március 13-án, szerdán 12 órakor kezdődő előadásra lehet jegyet váltani.