-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Szezonzáró nyílt nap szombaton az Új Csóri úti kutyaiskolában
Idén utoljára tart nyílt napot Nyakas Gábor kutya- viselkedés szakértő szeptember 24-én, szombaton délután az Új Csóri úti kutyaiskolában. A foglalkozásnak ezúttal nem lesz konkrét témája, a régi és új kutyatulajdonosok általános és alapvető ismereteket sajátíthatnak el. A részvétel ingyenes.
2016.09.20. 12:13 |
Idén utoljára tart nyílt napot Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő szeptember 24-én, szombaton délután az Új Csóri úti kutyaiskolában. A foglalkozásnak ezúttal nem lesz konkrét témája, a régi és új kutyatulajdonosok általános és alapvető ismereteket sajátíthatnak el. A részvétel ingyenes.

Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő tavasszal indította el oktató-nevelő programsorozatát az Új Csóri úti kutyaiskolában, a Palotai út végén található körforgalmi csomópont mellett. A különféle témákban rendezett foglalkozások nagyon népszerűvé váltak, egy-egy alkalommal 40-50 fő vett részt kedvenceivel együtt. Az idei szezonzáró nyílt nap szeptember 24-én, szombaton 16.00 órakor kezdődik. Speciális téma nem lesz, ezúttal egy általános és alapvető tudás átadása a cél. Szó lesz többek között a kutyák alapvető ösztöneiről, a kiegyensúlyozott kutya igényeiről és szükségleteiről, valamint az állatok és emberek közötti helyes kommunikációról. Különösen hasznos lehet a foglalkozás azoknak, akik az elmúlt hónapokban vásároltak, vagy fogadtak be kölyökkutyát, és szeretnének minél többet megtudni kedvencükről egy harmonikusabb kapcsolat érdekében. A nyílt napon való részvétel ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt! A sorozat tavasszal folytatódik.