-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Szerepkörök a házasságban és a családban - indul Dr. Pálhegyi Ferenc előadássorozata
A Szent István Művelődési Házban Indul Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, emeritus professzor, családgondozó előadás-sorozata, amely aktuális témákat dolgoz fel. Az első programra március 26-án, csütörtökön 17.30 órától kerül sor „Szerepkörök a házasságban és a családban” címmel.
2015.03.25. 08:25 |
A Szent István Művelődési Házban Indul Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, emeritus professzor, családgondozó előadás-sorozata, amely aktuális témákat dolgoz fel. Az első programra március 26-án, csütörtökön 17.30 órától kerül sor „Szerepkörök a házasságban és a családban” címmel.

A professzor személyisége és közvetlensége jelenti a biztos garanciát egy interaktív, sok tapasztalatot feldolgozó és megosztó előadásra. A sorozat április 23-án a „Hova lettek az apák?”, majd május 28-án „A házasság = elköteleződés megbocsájtásra, hűségre, szeretetre” című előadásokkal folytatódik.