-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Szerdáig lehet jelentkezni a pogácsasütő versenyre
Június 8-ig lehet jelentkezni a Fehérvár Médiacentrum Nagy pogácsasütő versenyére, ahol 2016 legfinomabb sós aprósüteményét keressük. A jelentkezéseket június 8-án 12 óráig névvel, telefonszámmal, a diák (7-18 év) vagy felnőtt (19-) korcsoport megnevezésével, a sós süti nevével, receptjével, ha van, e-mail-címmel a recept@fmc.hu címen vagy levélben a 8000 Székesfehérvár, Szent Vendel utca 17/A címen, „Pogácsa” jeligével várjuk!
2016.06.06. 08:54 |
Közeleg a Fehérvár Médiacentrum Nagy pogácsasütő versenyének nevezési határideje! Versenyünk keretében keressük 2016 legfinomabb sós aprósüteményét. A megmérettetésre bármilyen sós finomsággal lehet nevezni. A jelentkezéseket június 8-án 12 óráig névvel, telefonszámmal, a diák (7-18 év) vagy felnőtt (19-) korcsoport megnevezésével, a sós süti nevével, receptjével, ha van, e-mail-címmel a recept@fmc.hu címen vagy levélben a 8000 Székesfehérvár, Szent Vendel utca 17/A címen, „Pogácsa” jeligével várjuk!

Beszéld rá a mamit, szólj apának vagy süsd meg magad a győztes sós süteményt! Vidd haza a Tefal Acrify olajsütőt, a Huawei Mediapad tabletet, a kétszemélyes belépőt az Árpád Fürdőbe, a tíz alkalomra szóló belépőt a Csitáry G. Emil Uszodába vagy a négy darab Cerbona-ajándékcsomag valamelyikét!
A díjazottakon túl a legjobb receptek bekerülnek a Fehérvár magazin nyári pogácsamellékletébe, a Fehérvár TV-be, a Vörösmarty Rádióba és a www.szekesfehervar.hu oldalra! A zsűrizés jó idő esetén június 11-én 16 órától az Alba Plaza előtti téren lesz (esőhelyszín: Alba Plaza ételudvar), ahol szakértő zsűri választja ki a legfinomabbakat!