-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Szeptemberi programok a Gárdonyi Géza Művelődési Házban
Az ősz beköszöntével, szeptembertől újra beindul az élet a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, színes programkínálattal, megújult foglakozásokkal készülnek a látogatóknak.
Szeptember 7-én, hétfőn 20 órára a művelődési ház előtti térre várják a filmrajongókat, ahol a FehérvArt Kertmozi következő állomásán a Seveled című filmet vetítik majd. Az ingyenes rendezvény esőnapja szeptember 9-e.
Szeptember 12-én, szombaton a Civil Napon az intézmény is kitelepül a Zichy ligetbe: a bemutatkozás mellett könyvcsereponttal, szöszmötölő kézműves sarokkal, táncházzal, mesemondással és szüreti fotósarokkal várják majd a kilátogatókat 9 és 15 óra között.
A művelődési ház programjai ingyenesek, de előzetes bejelentkezéshez kötöttek. Részletes információ a ház Facebook-oldalán olvasható.
Szeptember 17-én, csütörtökön a Macskatéka Olvasóklub gyűlik össze újra a házban. A találkozó témája ezúttal Kimberlie Hamilton Menő macskák című könyve lesz. A 17 órakor kezdődő foglalkozásra – ahogy mindig, most is – az általános iskolásokat várják.
A Székesfehérvári NépmesePont Óperencia Programjában sor kerül egy mesepedagógiai workshopra Bajzáth Mária pedagógussal. A Népmesekincstár mesefoglalkozás eszközeit és módszereit bemutató foglalkozást szeptember 23-án, szerdán 11 és 15.30 óra között rendezik. Ugyanezen a napon 17 órakor, a 91. Ünnepi Könyvhét keretén belül kezdődik majd a mesepedagógus Gingalló című könyvének bemutatója is.
A szeptembert pedig egy hatalmas születésnapi bulival zárja a Gárdonyi: 2 éves lesz ugyanis a Székesfehérvári NépmesePont. A partyra szeptember 28-án, hétfőn 16.30 órától kerül majd sor.