Szeptember 15-ig kell beadni az igénylést a diákhitelre - havi 30 ezer is igényelhető

Aki az idén október 14-én már szeretné megkapni az esedékes havi diákhitelt, annak szeptember 15-ig kell beadni az igénylést a folyósításra szerződött bankok bármelyikében. Ez megtehető személyesen, egy nyomtatvány kitöltésével, postán vagy interneten. A felvehető hitel maximális havi összege az idén szeptember 1-jétől a múlt tanévi 25 ezerről 30 ezer forintra nő, de a hallgató választhat a havi 10, 15, 21 és 30 ezer forintos hitel között. Ha van, ha nincs munka az iskola után külön felszólítás nélkül meg kell kezdenie a felvett hitel visszafizetését: az első két évben a havi minimálbér 6 százalékát, ami 2005-ben például 3420 forint.

2005.08.24. 08:00 |

 Aki tavaly is kért már diákhitelt, de most többet szeretne, annak újra kell igényelnie. Ha beéri a korábbi összeggel, elég beiratkoznia a főiskolára vagy az egyetemre.

 Sok hallgatónak jelent segítséget a diákhitel, míg elvégzik az egyetemet. Nem is járnak rosszul, hiszen 17 év alatt a kölcsön 1,7-1,8-szorosát fizetik vissza. Aki az idén október 14-én már szeretné megkapni az esedékes havi diákhitelt, annak szeptember 15-ig kell beadni az igénylést a folyósításra szerződött bankok bármelyikében. Ez megtehető személyesen, egy nyomtatvány kitöltésével, postán vagy interneten. A felvehető hitel
maximális havi összege az idén szeptember 1-jétől a múlt tanévi 25 ezerről 30 ezer forintra nő, de a hallgató választhat a havi 10, 15, 21 és 30 ezer forintos hitel között.
 
 A havi folyósítás tanulmányi félévenként öt hónapig tart. Ha ez lejár, csak akkor kell újra igényelni, ha a hallgató adatai közben megváltoznak, például iskolát vált, vagy csak szeptember közepe után tud az iskolába beiratkozni. Esetleg ő maga szeretne változtatni a korábbi feltételeken, többek között a kért összegen. Harmadik éve arra is van mód, hogy valaki a teljes hitelt (ami tehát egy félévre maximum 150 ezer forint) előre, egy öszszegben igényelje.

 A hitel kamata változó, és éppen ennek mértékét bírálják a legtöbben. Kedvezményes kamatként annak ellenére magasnak tartják, hogy a tavalyi 11,95 százalékról éppen most csökkentették 11,25 százalékra, ami tehát a 2005/2006-os tanév első félévében érvényes. Összehasonlításként: a jegybanki alapkamat 6,25 százalék. Különböző, a fiatalok által is igényelhető kereskedelmi banki hitelek teljes hiteldíjmutatója (THM) 17-19 százalék, amelyből a kamat mintegy 14-16 százalék. Igaz, a diákhitel felvételéhez nincs szükség kezesre, és nincs hitelbírálat sem. Aki megfelel a jogszabályi feltételeknek, annak jár. 

 Ha valaki öt évig átlagosan havi 25 ezer forintot vesz föl, és csak a kötelező törlesztőrészletet fizeti, akkor körülbelül 17 év alatt rendezi az adósságát. Azonban 17 év alatt a felvett összeg mindössze 1,7-1,8-szorosát fizeti vissza, ami a kereskedelmi bankok hasonló kölcsöneihez viszonyítva mégiscsak előnyös. A hitel törlesztése többek számára kérdéses, például, hogy mi van akkor, ha a hiteligénylő a tanulmányai befejezése után nem talál állást. Akár talál, akár nem, külön felszólítás nélkül meg kell kezdenie a felvett hitel visszafizetését. Mégpedig az első két évben a havi minimálbér 6 százalékát, ami 2005-ben például 3420 forint. Ez után a törlesztőrészlet kiszámításának alapja a két évvel korábbi, éves (személyijöveledemadó-köteles) bruttó jövedelem. Majd a havi törlesztőrészlet ennek a havi átlagának a hat százaléka lesz. Aki nem talál munkát, annak a minimálbér szerint kell tovább törlesztenie. Eddig azonban nem volt ilyen, és nagyon jó a visszafizetési arány. Az idén 27 ezren már törlesztenek, és további 25 ezren kezdik meg most. Aki mégis elmarad, annak a késedelmi kamat évi 15-95 százalék.

 A Diákhitel Központ Rt. (DK) minden törlesztésre kötelezettet évente december 15-ig levélben értesít a következő év havi törlesztőrészletének nagyságáról. Mindenki két számlára utalhatja a visszafizetést: a Diákhitel-törlesztések nevűre, illetve, ha egyben törleszt vagy a kötelezőnél nagyobb összeget fizet vissza – hiszen erre is van mód –, akkor a Diákhitel-előtörlesztések megnevezésűre. A diákhitel futamideje értelemszerűen attól függ, hogy ki hány féléven keresztül kérte, és mekkora törlesztést vállalt a szerződésben.

 Aki nem igényli a hitelt szeptember 15-ig – például mert addig nem iratkozott be a főiskolára, egyetemre, ami azonban a hiteligénylés feltétele –, később is megteheti. Az első kifizetés neki is a következő hónap 15-én lesz. S ha kéri, visszamenőleg is megkapja az addig eltelt hónapok után járó összeget is. Sőt, ha úgy kéri, a félévben még hátralévő hónapok után járót is, egy összegben. Fontos határnap azonban az első félévre december 15-e, illetve a második félévre a május 15-e, mert eddig tart az adott félévre a jogosultság.

 A felvehető hitelösszeg növekedése és a kamat csökkentése mellett további változás, hogy az idén már a költségtérítéses képzésre felvett hallgatók számára is elérhető a diákhitel. Sőt, ők jövőre a maximumnál is magasabb összegű hitelt vehetnek fel, ha vállalják, hogy jövedelmüknek majd nem a hat százalékát, hanem ennél magasabb hányadát fordítják törlesztésre. Továbbá jövőre, azaz 2006. szeptembertől az Európai Unió országaiban tanuló magyar hallgatók is jogosultak lesznek a diákhitel igénybevételére.