Szépen megoszlottak a terhek, kollektív játékkal nyert az Albacomp

 Az első félidőben a pályára lépő nyolc fehérvári kosaras közül heten is szereztek legalább két kosarat, vagyis több lábon állt támadásban a csapat.
PVSK - Albacomp Fehérvár 71-98
2012.03.24. 19:48 |
Az első félidőben a pályára lépő nyolc fehérvári kosaras közül heten is szereztek legalább két kosarat, vagyis több lábon állt támadásban a csapat. Fokozatosan növelte előnyét és nemcsak a várt centerfölénnyel (igaz, Chism nem játszott), mezőnyből is eredményesebb volt a Pécsnél. Ha az utolsó ZTE ellen otthon nyer a csapat, már biztosan nem végez harmadik helynél hátrébb az alapszakaszban.
 
Hazai kosarakkal indult a meccs, amelyekre kezdetben Simon Balázs válaszolgatott, de szép lassan belelendültek a többiek is. Köztudott, hogy az Dzunics-féle Albacomp Fehérvárnál mindennek alapja a jó védekezés, ezúttal az első negyedben még nem lehetett vele maradéktalanul elégedett a mester, ellenben jól ment a dobás Kelleréknek. A második negyedben azzal sikerült ellépni, hogy az egy szem Csirics kivételével semlegesítette ellenfelét az Alba, közben kintről pontosan célzott. Jöttek a triplák, Dobott Simon, El-Amin, Hendlein, Hollis is - mégis, leginkább a két hármast és két duplát jegyző Supola játékrésze volt ez. Kár, hogy Keller reklamálásért technikait kapott, de a csapat lendületét ez sem törte meg. Óriási volt a különbség lepattanózásban (39-20), Hendlein és El-Amin ebben a műfajban nem engedett senkit maga elé a hazaiak közül.
 
A kérdés tulajdonképpen annyi volt, meddig bírja Andrija Csirics, mert a Pécs szerb klasszisa szinte egyedül vitte csapatát. Fáradt is a harmadik negyedben, ráadásul a hazaiak edzőjénél, Csirke Ferencnél is ekkor szakadt el a cérna, az ellene ítélt technikai után lett először húsz pont a különbség. Innentől nem volt kérdés, oda lehetett figyelni olyan finomságokra, mint a változatlanul magas szintű, rengeteg lábmunkával operáló védekezés vagy a zóna elleni játék. Ugyan szünet után csak egy hármast dobott az Albacomp Fehérvár, de egyéni gyorsasággal, atletikussággal simán kijátszotta a területvédekezést. El-Amin fárasztotta Doyne-t, feláldozva a siker oltárán saját egyéni mutatóit, Hollis parádézott a harmadik negyedben, de Simon, majd a meccs végén Supola is gyönyörű egyéni megoldásokat vezetett elő. Érezték a fehérváriak, hogy jobbak, jöhettek a fiatalok mindkét oldalon. Magabiztos győzelmével ismét második a táblázaton az Albacomp Fehérvár, és ha hazai pályán legyőzi a Zalaegerszeget (kötelező feladat), akkor biztos, hogy maga mögött tartja a Körmendet az alapszakasz végén.
 
 
PVSK - Albacomp Fehérvár 71-98 (24-29, 19-24, 12-20, 16-25)
Albacomp: Simon 17/3, El-Amin 13/3, Bódi, Hendlein 12/3, Keller Á. 8. Csere: Hollis 23/3, Supola 18/6, Juhos 7/3, Gorzsás, Keller V., Somogyfoki.