Szentmisével ünnepelték Spányi Antal püspökszentelésének 25. évfordulóját

Püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából köszöntötték Spányi Antal megyés püspököt kedden Székesfehérváron. Tiszteletére a Szent István-székesegyházban hálaadó koncelebrált szentmisét tartottak, majd a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezett köszöntő eseménnyel folytatódott az ünnepség. Székesfehérvár Önkormányzatának és a város közösségének tiszteletét, megbecsülését dr. Cser-Palkovics András polgármester tolmácsolta a főpásztornak.
2023.03.28. 16:02 |
Szentmisével ünnepelték Spányi Antal püspökszentelésének 25. évfordulóját
Huszonöt éve Szent II. János Pál Tharros címzetes püspökévé és esztergomi segédpüspökké nevezte ki Spányi Antalt.

A püspökszentelésre 1998.március 28-án került sor Budapesten. Szintén Szent II. János Pál öt esztendővel később, 20 évvel ezelőtt 2003. április 4-én Székesfehérvár 20. megyés püspökévé nevezte ki. Beiktatására május 24-én került sor. Antal püspök atya már gyermekkorától kezdve megismerhette Jézust, de sajátos tapasztalatot jelentett, hogy a mélyen vallásos családnak a hithez és az egyházhoz való hűségért – osztályidegenként - megpróbáltatásokat kell átélnie a kommunista időkben. Ludányhalászi, majd Szécsény a kápláni szolgálat helyei. Budapestre való visszahelyezés után a Haller téren először káplán, majd plébános. Ezt követően 1992-2003 közt Budapest-Erzsébetváros (Rózsák tere) plébánosa, ahol nagyszabású templom-rekonstrukciós munkákat kezdett.

1994-ben pápai kápláni címet kapott, majd egy évvel később 1995-ben érseki általános helynök és főszentszéki bíró lett. Paskai László bíboros úr mellett egyházkormányzati ismeretekre és gyakorlatra nyílt lehetősége. Ilyen felkészítés és felkészülés után dönt úgy Szent II. János Pál pápa, hogy a egykori Tharros, mely Szardinia szigetén fekszik, címzetes püspöki szolgálatára és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezi ki. Ebben az időszakban a Püspökkari Konferencia a magyar katolikus sajtó megújulásának fontos feladatát bízza rá, a Katolikus Rádió megszervezését és vezetését. A 2004 Pünkösdjén meginduló Katolikus Rádió vezérigazgatója lett.

A Szent István-székesegyházban rendezett ünnepi szentmisén jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a papság, a szerzetesek, az állam, a vármegye, a város és az intézmények vezetői, képviselői, továbbá szép számban jöttek hívek, barátok is.

A Szent István-székesegyházban rendezett ünnepi szentmisén jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a papság, a szerzetesek, az állam, a vármegye, a város és az intézmények vezetői, képviselői, továbbá szép számban jöttek hívek, barátok is.

A hálaadó eseményen Ugrits Tamás pasztorális helynök tolmácsolta Ferenc pápa áldását és köszöntő gondolatait. A katolikus egyházfő méltatta Spányi Antalnak az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, majd a Székesfehérvári Egyházmegyében mutatott tevékeny lelkipásztori buzgóságát, kitartását, a nehézségek között is megőrzött kiválóságát, a papok és a krisztushívők iránt tanúsított gondoskodását, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciáért végzett munkáját.

Michael Wallace Banach apostoli nuncius testvéri, hálaadó gratulációját szintén Ugrtis Tamás tolmácsolta. Mint fogalmazott, Spányi Antal 25 éves püspöksége alatt hűen szolgálta azokat, akiket az Úr az ő lelkipásztori szolgálatára bízott. A nuncius kérte a Magyar Szent Család közbenjárását.

Az ünnepi szentmisén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese a püspöki szolgálatot ünnepelte és adott hálát a szolgálat iránt.

Ezen az alkalmon a püspököt és a püspöki szolgálatot egyaránt ünnepeljük - fogalmazott Udvardy György veszprémi érsek, az ünnepség szónoka. "A püspöki szolgálatban azt tapasztaljuk meg eleven módon és azért adunk hálát, mert az Isten emberek által gondoskodik népéről. Népe élére püspököt állít, mint pásztort. Pásztort, aki vezeti a népét, vezeti a népét az igazság útján, vezeti a népét az élet ösvényén. Hálát adunk a püspökért, a püspöki szolgálatért, aki őrzi és óvja, biztonságos helyet ad az embernek.” - emelte ki Dr. Udvardy György. A veszprémi érsek szólt arról is, hogy a népét vezető pásztor Krisztus módjára fölemeli az elveszettet, megkötözi sebeit, az egyházba viszi és segíti az embert a növekedésben, hogy meglett emberré legyen, hogy felnőtt emberré legyen Krisztusban.

Udvardy György köszönetét fejezte ki Spányi Antal szolgálatáért, bátor kiállásáért az egyházat, az egyházmegyét és a társadalmat érintő kérdésekben, továbbá az intézményekért, a Magyar Katolikus Rádióért és a Magyar Katolikus Szeretetszolgálatért végzett munkájáért.

A hálaadó szentmise bemutatásáért köszönetét fejezte ki Spányi Antal megyés püspök. „Együtt és egymásért imádkozhattunk, hogy Isten segítsen bennünket a Krisztus iránti hitünk megerősítésében ebben a világban, hogy legyünk a krisztusi igazságnak a kovásza, világító jele, és tudjuk a világot jobbá tenni, építeni!” – fogalmazott a főpásztor. A szentmisén a Vox Mirabilis Kamarakórus működött közre.

Az ünnepség ezután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott.

A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda gyermekeinek és tanulóinak műsorát követően Hajdu Ferenc, a Székesfehérvári Egyházmegye helynöke mondott köszöntőt. Mint fogalmazott, a hálaadó események már egy hónapja elkezdődtek, amikor az egyházmegye hívő népe 449 szentmisét mutatott be, hálát adva Spányi Antal negyed évszázados szolgálatáért. Tanításával a főpásztor világosan képviseli, hogy arannyal és ezüsttel nem lehet isten országát építeni, ehhez lélek és kegyelmi állapot kell.

Hajdu Ferenc az egész egyházmegye nevében kifejezte köszönetét, és ajándékként átnyújtotta Spányi Béla festőművész alkotását, amely a bodajki Kálváriát ábrázolja. Mint elmondta, a megyés püspök szívéhez közel áll ez a hely, gyakran felkeresi, hogy itt imádkozhasson.

Székesfehérvár közösségének nagyrabecsülését, az emberek tiszteletét és szeretetét dr. Cser-Palkovics András polgármester tolmácsolta.

Elhangzott, hogy a város sokat köszönhet Spányi Antal közösségépítő tevékenységének, hálás a szolgálata alatt elkészült, városképi és közösségi szempontból is fontos építkezésekért, felújításokért, valamint a szociális területért, a kultúráért és az oktatásért végzett munkájáért.

A városvezető Róth Péter, Mészáros Attila és Lehrner Zsolt alpolgármesterekkel közösen nyújtotta át a város ajándékát, a 25 éves jubileumra készült, Székesfehérvár szolgálatában című képes emlékkönyvet.

Spányi Antal az ünnepség zárásaként köszönetét fejezte ki a kormányzatnak, a vármegyének, a városnak és minden együttműködő közösségnek, amelyek elfogadták és mellé álltak. Isten kegyelmét kérte, hogy a közös gondolkodás és a munka felemelje az országot, a népet és a nemzetet.