-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Szent Flórián napi tűzoltó felvonulás és koszorúzás lesz szombaton
Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan a tűzoltóság felvonulással egybekötött megemlékezést tart. Az ünnepség 8 órakor a Szent Flórián körúti tűzoltólaktanyában koszorúzásával kezdődik, majd a tűzoltógépjárművek a Berényi út - Széna tér - Rákóczi Ferenc utca útvonalon a Távírda utcához érkeznek, ahol a megemlékezésen résztvevők koszorút helyeznek el a Szent Flórián-szobornál.
2015.05.08. 07:42 |
Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan a tűzoltóság felvonulással egybekötött megemlékezést tart.
Az ünnepség 8 órakor a Szent Flórián körúti tűzoltólaktanyában koszorúzásával kezdődik, majd a tűzoltógépjárművek a Berényi út - Széna tér - Rákóczi Ferenc utca útvonalon a Távírda utcához érkeznek, ahol a megemlékezésen résztvevők koszorút helyeznek el a Szent Flórián-szobornál.
