-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Székesfehérváron tartja tanévzáró ülését a Pedagógusok Szakszervezete
„Tapasztalatunk az, hogy a Székesfehérvári Tankerület és a Pedagógusok Szakszervezete közti együttműködés nagyon jó. Örülünk, hogy itt lehetünk Székesfehérváron, a helyi önkormányzat éppen a közelmúltban kapta meg a Pedagógusok Szakszervezetének kitüntetését, az Eötvös József Emlékplakettet, amellyel azokat az önkormányzatokat tüntetjük ki, amelyek kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásügyre. Évek óta figyeljük székesfehérvári képviselőtestület munkáját és úgy ítéltük meg, hogy ezt a kitüntetést idén nekik adományozzuk. Kollégáink e helyszínen egy nagyon jó példát fognak látni az önkormányzattal illetőleg a tankerülettel való együttműködésre. A második napon lesz egy nagyon komoly helyzetelemzés, mindenképpen tanácskoznunk kell arról, hogy mi várható még a közoktatás átalakításával kapcsolatosan. Vannak nyilatkozatok, melyek szerint a közoktatás átalakítása lezárult, de szerintünk egyáltalán nincs vége a folyamatnak. A 9 évfolyamos általános iskola tervéről például még semmilyen szakmai anyagot nem kaptunk, pedig azt előbb-utóbb be fogják vezetni, ami akkor nagyon komoly strukturális átalakulást fog okozni a magyar közoktatás rendszerében.” – mondta el a tanévzáró ülést megelőzően Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki hozzátette: „a szakszervezeti képviselők, bár nyár van, nem nagyon lesznek szabadságon. Ha otthon is lesznek, dolgozni fognak, mert augusztusban lesz egy tanévnyitó testületi ülés Balatonföldváron, amikorra a következő tanév teljes feladatterveivel és programjával készen kell lennünk. Ezen kívül 2018-ban a Pedagógus Szakszervezetben tisztújítás lesz, valamint fennállásunk 100 éves évfordulóját is a következő esztendőben ünnepelhetjük.”
„A 2017-es, januárban bekövetkezett változások feladatmegosztást hoztak. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 198 járási központja 59 tankerületi központtá alakult, amelynek irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tankerületi központok önálló költségvetési szervek lettek. A Székesfehérvári Tankerületi Központ az egyik legnagyobb az országban, illetékességi területe öt járási területre terjed ki (Székesfehérvár, Mór, Bicske, Gárdony és Enying), országos viszonylatban a harmadik legnagyobb központ.” – tájékoztatott Bedi Andrea, a Székesfehérvári Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese.
