-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Székesfehérváron tart lakossági fórumot a Magyar Természetjárók Szövetsége
Július 2-án, csütörtökön lakossági fórumot tart a Magyar Természetjáró Szövetség 17 órakor a Vadex székházban. A tájékoztató témája a legnépszerűbb hazai túraútvonalat, az Országos Kékkört érintő legújabb, egyedülálló fejlesztések, beruházások a Közép- Dunántúli régióban.
2015.06.29. 09:28 |
Július 2-án, csütörtökön lakossági fórumot tart a Magyar Természetjáró Szövetség 17 órakor a Vadex székházban. A tájékoztató témája a legnépszerűbb hazai túraútvonalat, az Országos Kékkört érintő legújabb, egyedülálló fejlesztések, beruházások a Közép- Dunántúli régióban.
A Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnerei gondozásában az elmúlt években 2,7 milliárd forintból, hazai és Európai Uniós forrásból újult meg a legnépszerűbb hazai túraútvonal, az Országos Kékkör. A legnépszerűbb hazai túraútvonal felújításának régiós vonatkozásairól tart lakossági fórumot a Magyar Természetjáró Szövetség július 2-án, csütörtökön, 17 órakor Székesfehérváron a Vadex székházban (Tolnai u. 1.)

A megújult Országos Kékkör egy több mint 2500 kilométer hosszú, három nagyobb szakaszból álló túraútvonal, amelyen körbejárhatók és megismerhetők Magyarország jelentősebb tájegységei. Az emblematikus túraútvonalon évente 150 ezer turista fordul meg.
A több milliárd forintos támogatás révén megtisztították a benőtt növényzettől a gyalogos utakat, helyreállították a forrásokat, az úton található kilátókat és pihenőhelyeket felújították, kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki. Újrafestették a nyomvonalról tájékoztató kék jelzéseket, egységes információs táblákat helyeztek ki. Több helyen modern turistaszállásokat hoztak létre. A magyarországi Országos Kékkör így olyan ökoturisztikai attrakcióvá vált, ami egyaránt igénybe vehető pihenési, rekreációs, üdülési és teljesítménytúrázás, sport céljára.
A 140 éves múltra visszatekintő, 1987 óta közhasznú alapítványként működő Magyar Természetjáró Szövetség partnerei, szervezetei és tagjai révén népszerűsíti a természetjárást, az aktív- és ökoturizmust, felhívja a figyelmet az egészséges életmód fontosságára és a természet védelmére. Karbantartja a turista úthálózatot, információt biztosít a természetbarátoknak, összefogja és segíti az érintett szervezetek munkáját a gyalogos, kerékpáros, vízi-, barlang-, sí és hegymászó túrák területén. A lakossági fórumon való részvétel nincs regisztrációhoz kötve.