-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Székesfehérváron lesz a XI. Mezőföld Virágai szólótáncverseny
Emellett a különböző táncműhelyek – legyen az művészeti iskola keretében működő, avagy más, amatőr közösséghez tartozó – bemutatkozási lehetősége, hogy a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek.
A XI. Mezőföld Virágai szólótáncversenyre az ország gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportjainak táncosait várják négy korcsoportban, egyéni és páros kategóriában.
A szervezők ebben az évben is a székesfehérvári Galiba zenekart kértek fel a táncos produkciók kíséretére. A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Tóth Judit néptáncpedagógus, Örökös Aranygyöngyös Táncos, az Urbán Verbunk Junior művészeti vezetője és Szarka Zsolt néptáncpedagógus, koreográfus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Döntésük alapján osztják ki a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjakat. Azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Külön elismerést kapnak a legjobb mezőföldi előadók, és egyéb különdíjakat is kiosztanak.
A több mint tíz évnyi múltra visszatekintő megmérettetésre 2023. március 10-én, pénteken éjfélig lehet nevezni az Alba Regia Táncegyesület weboldalán https://artefolk.squarespace.com/h202302 elérhető jelentkezési lapon, ahol a részvétel részletes feltételei is megtalálhatók.