-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Székesfehérváron kapott focileckét a női válogatott
Női válogatottunk szombaton Székesfehérváron fogadta Svédország együttesét Európa-bajnoki selejtezőn. A mérkőzésen nem borult fel a papírforma, a sokkal esélyesebb svéd együttes 4-0-s félidő után 6-0-ra győzött. A találkozó előtt köszöntötték Kanta Krisztinát, Szekér Anitát és Paraoánu Arankát. Előbbi két játékost 25. válogatottsága okán, Paraoánu Arankát pedig azért, mert az MLSZ női bizottsága őt választotta meg 2007 legjobb női labdarúgójának.
2008.05.04. 10:17 |
Női válogatottunk szombaton Székesfehérvárott Svédország együttesét fogadta Európa-bajnoki selejtezőn. A mérkőzésen nem borult fel a papírforma, a sokkal esélyesebb svéd együttes 4-0-s félidő után 6-0-ra győzött.
A találkozó előtt Vágó Attila szövetségi edző és Igaz András technikai vezető köszöntötte Kanta Krisztinát, Szekér Anitát és Paraoánu Arankát. Előbbi két játékost 25. válogatottsága okán, Paraoánu Arankát pedig azért, mert az MLSZ női bizottsága őt választotta meg 2007 legjobb női labdarúgójának.
Válogatottunk Szvorda Melinda - Kanta Krisztina (Gál Tímea a 71. percben), Tálosi Szabina, Sümegi Éva, Szekér Anita - Smutzer Angéla, Benkő Mónika (Stefán Anita a 71. percben) - Jakabfi Zsanett, Pádár Anita, Gáspár Cecília (Tóth Gabriella) - Nagy Anett összeállításban szerepelt.
A meccs első időszakában kifejezetten jól játszott a magyar csapat, de a 12. percben Karlsson vezetést szerzett a svédeknek (0-1). Ezután is tartották magukat a mieink, egy-két formás támadásuk is volt, ám a 23. percben Larsson kettőre növelte a vendégek előnyét (0-2). A 34. minutumban aztán Lundin egy kiugratás után volt eredményes (0-3), majd a 37. percben Fischer 22 méterről bombagólt lőtt Szvorda Melinda kapujába (0-4). A második játékrészben is a svéd hölgyek futballoztak fölényben és a 69. percben Aronsson közelről a hálónkba helyezett (0-5), a végeredményt pedig Öqvist állította be a 79. percben (0-6).
Együttesünk legközelebb május 28-án, Aradon a román válogatott vendégeként játszik Eb-selejtezőt.