-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Székesfehérvári kitüntetettek a nemzeti ünnep alkalmából
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából több helyszínen adtak át elismeréseket az elmúlt napokban. A rangos országos kitüntetések mindegyike olyan szakmai tevékenységét ismerte el a kitüntetetteknek, ami példaként állítható mindenki elé. Az elismerésben részesültek között több székesfehérvári is van, köztük intézményvezető, művész, fegyveres és rendvédelmi szervek tagjai.
2016.03.17. 09:13 |
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából több helyszínen adtak át elismeréseket az elmúlt napokban. A rangos országos kitüntetések mindegyike olyan szakmai tevékenységét ismerte el a kitüntetetteknek, ami példaként állítható mindenki elé. Az elismerésben részesültek között több székesfehérvári is van, köztük intézményvezető, művész, fegyveres és rendvédelmi szervek tagjai.
Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta a honvédelem ügyének népszerűsítése és a társadalmi kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkája elismeréseként Szabó András ezredesnek, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, Parancsnoki Iroda irodavezetőjének, míg a jogi és igazgatási területen végzett közel harminc évtizedes szakmai és vezetői munkája, valamint jelentős tudományos és publikációs tevékenysége elismeréseként dr. Pap Gyula ezredesnek, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, Jogi, Igazgatási és Repülésbiztonsági Osztály, osztályvezetőjének.
A belügyminiszter javaslatára Magyarország köztársasági elnöke ugyancsak a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta a rendészeti területen huzamosabb ideje végzett kiemelkedő szakmai munkájára tekintettel Vörös Ferenc r. ezredesnek, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesének.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át a Vörösmarty Társaság két tagjának. Dr. Arató Antal, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott címzetes igazgatója, a Vörösmarty Társaság alelnöke és dr. Dines Ottó Imre, író, képzőművész, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium, a Teleki Blanka Gimnázium és a franciaországi Université Catholique de Lille volt tanára, a Vörösmarty Társaság elnökségi tagja részesültek e rangos elismerésben.
Magyarország honvédelmi minisztere beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréséül a Szolgálati Érdemjel Ezüst Fokozatát adományozta Princz Zsolt alezredesnek és Pinczésné Lázár Mónika törzszászlósnak, míg a Szolgálati Érdemjel Bronz Fokozatát adományozta Barabás Attila őrnagynak, valamint Kormos János főtörzsőrmesternek.
Székesfehérvár valamennyi kitüntetettjére büszke, s méltán hajt fejet előttük. Székesfehérvár Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala a város közössége nevében tisztelettel gratulál mindegyiküknek, s köszöni meg azt az alázatos és magas színvonalú szakmai munkát, amit városunk közössége érdekében végeznek, míg további munkájukhoz sok sikert kíván!