-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Székesfehérvári és Fejér megyei tehettséges sportolókat keres az FC Fehérvár
A Fehérvár FC utánpótlás programjának egyik lényeges célja a 7-11 éves korosztály teljes körű, Székesfehérvárra és egész Fejér megyére -minden iskolára- kiterjedő feltérképezése. A program 5-10 ezer fiatalt érint és a nagy számok törvénye alapján várható jó néhány tehetség felbukkanása. A fiatalokat leigazolják a klubhoz, ahol tovább fejlődhetnek. Ez is a fő célja annak az utánpótlás tornának, melyet a napokban hirdetett meg a Fehérvár FC székesfehérvári általálnos iskolák számára.
2008.09.10. 07:36 |
A Fehérvár FC utánpótlás programjának egyik lényeges célja a 7-11 éves korosztály teljes körű, Székesfehérvárra és egész Fejér megyére - minden településre, minden kis klubra, illetve iskolára - kiterjedő feltérképezése. Az „átvilágítás" mintegy 5-10 ezer fiatalt érint és a nagy számok törvénye alapján várható jó néhány tehetség felbukkanása. Az értékesnek tartott fiatalokat leigazolják klubunkhoz, ahol tovább fejlődhetnek. Ez is a fő célja annak az utánpótlás tornának, amelyet a napokban hirdetett meg a Fehérvár FC a székesfehérvári általálnos iskolák számára.A FEHÉRVÁR FC UTÁNPÓTLÁS LABADARÚGÓ KIVÁLASZTÁS PROGRAMJA SZÉKESFEHÉRVÁRI ISKOLÁK SZÁMÁRA
A VERSENY CÉLJA:
Az ifjú labdarúgó tehetségek felfedezése és a FEHÉRVÁR FC korosztályos csapataiba történő irányítása
A városi iskolákból jelentkező csapatok szervezett formában történő versenyeztetése anyagi támogatása és a résztvevő gyermekek jutalmazása
I. korosztály: U7 (2001.01.01-én vagy utána születettek)
II. korosztály: U9 (1999.01-én vagy utána születettek)
III. korosztály: U11 (1997.01.01-én vagy utána születettek)
A verseny idejéről, helyszínéről és a lebonyolítás formájáról a jelentkező csapatokat külön írásban később értesítjük.
A csapatok létszáma, a pályák és kapuk méretei
I. korosztály:
2 x 1 m kapukkal,
4 - 4 fő elleni játék
Pálya mérete: 20 x 30 m
II. korosztály:
3 x 2 m kapukkal
5 -5 elleni játék (5 + 1 fős csapatok)
Pálya mérete: 30 x 40 m
III. korosztály:
5 x 2 m kapukkal
7 - 7 elleni játék (7 + 1 fős csapatok)
Pálya mérete: 45 x 65
DÍJAZÁS:
Minden benevezett sportegyesület, iskola a három korosztály indítása esetén 20.000,- Ft. támogatásban részesül. Javaslatunk alapján a támogatás 50 %-a a megvalósításban résztvevő személyt illesse meg. Az eredmények alapján a versenyben korosztályonként I-II-III. helyezést elérő iskola serleget kap. A Fehérvár FC-től a programban résztvevő minden gyermek ajándékot kap.
NEVEZÉSI HATÁRIDÕ:
2008. szeptember 19. (péntek)
Tóvárosi Általános Iskola címén:
8000 Székesfehérvár, Iskola tér 1.
Fodor Tamás testnevelő tanár nevére.
További információ: FEHÉRVÁR F.C. Kft.
22/379-493
e-mail: utanpotlas@fcfehervar.hu,
titkarsag@fcfehervar.hu
Németh János up. technikai vezető
20/295-6565
A nevezést írásban a következő adatokkal kérik:
- benevező iskola neve, címe
- benevezett korosztályok
- felelős tanár neve és elérhetőségei (telefonszám, cím, e-mail cím)
A FEHÉRVÁR FC utánpótlásért felelős szakembereinek segítségével korosztályonként a versenyben résztvevőkből a legtehetségesebb gyermekeket kiválasztjuk és őket városi válogatottként a megyei döntőkben versenyeztetjük.