Székesfehérvár Rallye: Az elmúlt huszonegy év margójára

Az Ollé-Tóth páros nagyon bízott a változásban, a tavalyi év végén végleg elbúcsúzott szeretett S2000-es autójától, hogy ő is felzárkózzon riválisaihoz. Hosszas válogatás után a Skoda Fabia R5 mellett tette le a voksát, azonban három versenyen túl, még nem érkezett meg a várva várt siker.
2017.06.03. 18:26 |
Székesfehérvár Rallye: Az elmúlt huszonegy év margójára
Itt az ütőképes új autó mégsem sikerült eddig pontokat gyűjteni.
 
Sajnos igen, a nyitó futamot egy technikai hiba miatt kellett feladnunk, Ózdon pedig megállj parancsolt az élet. - kezdte Ollé Sándor. - Emiatt a szombathelyi viadalt is ki kellett hagynunk és a székesfehérvári viadalon is csak mint előfutó ülünk autóba.
 
Az ózdi esés komolyan ránk ijesztett…
 
Igazából ránk is, de szerencsére nem lett nagyobb baj! Már az első gyorsasági szakaszon, nem tudjuk hogy miből fakadóan a hátsó fékünk bekapott, az egyik jobbos kanyarban a fékre lépve rögtön megforgott az autó, mintha kéziféket húztam volna. Nem értettük és műszaki hibára gyanakodtunk, majd a szervizparkba igyekeztünk ezt orvosolni, de már olyan sokkal le voltunk maradva, hogy a versenynek számunkra szinte teljesen vége tért. Már esélytelen volt a pontgyűjtés is, és úgy beszéltük meg, hogy elkezdünk tesztelni. Egy cseh mérnök is átnézte az autónkat, hogy nem-e a beállításokat rontottuk el, de ő is csak azt mondta, hogy egy kis futóműállítás ráférne az autóra, és lejjebb raktuk a fenekét, hogy stabilizálja a hátulját. Biztosak voltunk abban, hogy ez lesz a megoldás, azonban a következő körben egy nagyon tempós részen, ahol csak bal lábbal simítani kell az autót (ez egy bevett ralis vezetéstechnikai dolog, hogy nagy sebességnél bal lábbal simítod, közben nyomod a gázt, ezáltal fékezed az autót, de mégis megmarad a tapadás és a lendület) hozzáértem a fékhez, és megint bekapott a hátsó fékem. Óriási tempóval, a komputer szerint 194 km/h-val csapódtunk egy fának.
 
Nagyon ijesztőek voltak a képek, nyugtass meg mindenkit, hogy most már jól vagytok!
 
Szinte megsemmisült az autónk és mint ahogy lenni szokott egy patakban landoltunk. Pont az én oldalamon történt a becsapódás és kaptuk el a fát, megszédültem és fájt a lábam. A nézők azonnal segítséget hívtak -amiért itt is szeretnénk nagy köszönetet mondani!- , és segítettek összeszedni az autó szétszóródott alkatrészeit. Szerencsére jól vagyunk, lehetett volna ebből komolyabb baj is.
 
Hogy vagytok most egészségileg, Ti és az autó…
 
Az autót kivittük a gyárba, hogy teljesen újjáépítsék, ha elkészül, valószínű már Veszprémben tudunk vele menni. Akkor csak egy gyári teszt után fogok autóba ülni, mert vissza kell nyernem az önbizalmamat. Egy ilyen nagy esés után az ember átgondolja, hogy mennyire kell 200-zal száguldoznia a fák között. 
 
Székesfehérváron mégis láthatnak a szurkolók.
 
Igen, a sérült térdem és bokám miatt ki kellett hagynunk a szombathelyi versenyt. Székesfehérváron azonban mindenképpen ott leszünk, de csak mint előfutók, hogy érezzük a rali ízét. Nem szeretnék ebből kimaradni, mert nagyon kevés versenyt hagytam ki az elmúlt 21 évben…