-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Székesfehérvár pedagógusait köszöntötték a Hiemer házban
A Hiemer-házban köszöntötte a pedagógusokat Székes- fehérvár Ön- kormányzata. A Pedagógus Napi ünnepségen Székesfehérvár polgármestere az oktatási infrastruktúra és eszközpark fejlesztésének fontosságáról beszélt, amelyet a vegyes módszer megszűnése után az önkormányzatok finanszírozhatnának azokból a forrásokból, amik jelenleg a működtetést szolgálják. A rendezvényen négy nyugdíjba vonuló intézményvezetőt is köszöntöttek.
2016.06.06. 15:00 |
A Hiemer-házban köszöntötte a pedagógusokat Székesfehérvár Önkormányzata. A Pedagógus Napi ünnepségen Székesfehérvár polgármestere az oktatási infrastruktúra és eszközpark fejlesztésének fontosságáról beszélt, amelyet a vegyes módszer megszűnése után az önkormányzatok finanszírozhatnának azokból a forrásokból, amik jelenleg a működtetést szolgálják. A rendezvényen négy nyugdíjba vonuló intézményvezetőt is köszöntöttek.
Az idei Pedagógus Napi ünnepség a Telekis Kvartett műsorával kezdődött, majd Cser-Palkovics András polgármester mondta el gondolatait arról, hogy milyen eszközökkel lehetne jobbá tenni az oktatási rendszert. "A lényeg nem a fenntartás, a szülőt, a pedagógust és a diákot is jobban érdekli az, hogy megvannak-e a színvonalas oktatás feltételei. Megvan-e az az épület, infrastruktúra, eszközpark, ami szükséges ahhoz, hogy a tanárok elvégezhessék a pedagógiai munkájukat? Ezért éltünk azzal a javaslattal, hogy ha a vegyes módszer megszűnik és a működtetési feladatok nem az önkormányzatnál lesznek, akkor az állam a jövőben ne, vagy ne teljes egészében vonja el azokat a forrásokat, amiket eddig az önkormányzatok ráfordítottak ezekre az intézményekre. Így a korábban működtetére szánt forrásokat arra használhatnánk, hogy az iskoláinkat, óvodáinkat felújtsuk, eszközparkjukat megújítsuk, hogy ott olyan informatika legyen, hogy amikor belépnek a diákok az okostelefonjukkal, ne egy húsz éve elavult technológiával találkozzanak az informatika órán." - fogalmazott Székefehérvár polgármestere.
A megfelelő infrastruktúra kialakításának fontosságát a Fő utca példájával is érzékeltette a polgármester: "A Belváros hosszú ideig kihalt volt. Amikor megújult, az emberek is elkezdtek megjelenni és akár van rendezvény, akár nincs, sétálnak, beszélgetnek, barátkoznak. Ha megújul egy óvoda, egy iskola akkor a munka is egy kicsit könnyebb, mosolygósabbak lesznek az emberek és ez a gyermekeink nevelésében fog visszaigazolódni." - mondta el Cser-Palkovics András polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy az oktatás területén a jövőben a város közösségének is lesz lehetősége beleszólni nemcsak a tartalmi munkába, hanem a feltételrendszerek kialakításába is. "Ne a villanyszámla kifizetése legyen a legfőbb feladata egy önkormányzatnak, hanem az, hogy a saját forrásaiból minden évben a közgyűlés eldönthesse, hogy mennyit költ az oktatási infrastruktúra fejlesztésére." - emelte ki a polgármester.
A Pedagógus Nap alkalmából nyugdíjba vonuló intézményvezetők vehettek át elismerést, köztük Halmai Tamásnét, a Gyöngyvirág Óvoda igazgatóját, Szücsné Sajtos Ágnes Katalint, a Tóvárosi Általános Iskola igazgatóját, Tóth Katalint, az I. István Középiskola igazgatóját és Virágné Sziládi Juditot, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatóját is köszöntötték. Az ünnepséget a VII. Fehérvári Versünnep döntősének, Mihályi Szidóniának a szavalata és a Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak Pedagógus Napi műsora zárta.


