Székesfehérvár nem a drog fővárosa - beszélgetés a megye rendőrfőkapitányával

Elkészültek azok a rendőrségi statisztikák, amelyek az elmúlt esztendő teljesítményét értékelik. A megyei főkapitány ennek kapcsán kitért a város kábítószerrel való fertőzöttségére is. Varga Péter ezredes Fejér megye rendőrfőkapitánya cáfolja, hogy Székesfehérvár a drog fővárosa lenne. Mindemellett az is kiderült, térségünkben jelentősen csökkent a bűncselekmények száma.
2015.03.19. 07:53 |
Elkészültek azok a rendőrségi statisztikák, amelyek az elmúlt esztendő teljesítményét értékelik. A megyei főkapitány ennek kapcsán kitért a város kábítószerrel való fertőzöttségére is. Varga Péter ezredes cáfolja, hogy Székesfehérvár a drog fővárosa lenne. Mindemellett az is kiderült, térségünkben jelentősen csökkent a bűncselekmények száma.

Dr. Varga Péter rendőr ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az új rendőrautók átadásán dr. Simon László kormánymegbízottal, korábbi főkapitánnyal.
Véleményem szerint Székesfehérvár nem a drog fővárosa, Fejér megye átlagosan fertőzött e tekintetben. Kiemelten kezeljük a kábítószerrel kapcsolatos ügyeket - mondja a megye rendőrfőkapitánya. Tavaly több, mint kétszer annyi terjesztő - közel ötven - került rendőrkézre, mint korábban. Ez az intenzív rendőri tevékenységnek köszönhető. A dílerek felderítése az elsőszámú cél. Tudni kell azonban, hogy ezen ügyek nagy része látens bűncselekmény, hiszen feljelentés elvétve érkezik csak hozzánk, ugyanakkor minden beérkező információt ellenőrzünk. Nagy szerep jut ebben a munkában a titkos információgyűjtésnek. Fehérváron az eredményes felderítések érdekében külön nyomozócsoport foglalkozik a kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárások lefolytatásával, ennek eredménye a felderítések nagyobb volumene is. Ki kell emelni a bűnmegelőzés szerepét is. Sokkal hangsúlyosabban jelenünk meg a középiskolákban a korosztály fokozottabb védelme érdekében. Egyrészt az iskolarendőrök, másrészt a bűnmegelőzési tanácsadók azok, akik ebbe a leghatékonyabban be tudnak avatkozni, hiszen ők azok, akik a diákokkal nap mint nap találkoznak. A prevenciós tevékenység azonban nemcsak rendőri feladat, munkatársaink a családok, szülők segítségére is számítanak.
 
Rablások és betörések voltak városunkban, de jelentős mértékben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Fejér megyében és Székesfehérváron is 2014-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Nagy eredmény, hogy közel felére csökkent a rablások száma. Novemberben és decemberben nyolc olyan rablás történt, melyeknek rövid időn belül elfogtuk a tetteseit. Székesfehérváron és Dunaújvárosban dohányboltok sérelmére követtek el fegyveres illetve felfegyverkezett rablásokat. Az elkövetőket több esetben is állampolgári segítséggel sikerült kézre keríteni, ezért a civilek és az elfogásban résztvevő egyenruhások jutalmat kaptak. 2014-ben nem történt olyan emberölés, amit ne tudtunk volna felderíteni. Ilyen eset volt például a dunaújvárosi és a polgárdi gyilkosság – mindkét helyszínen idős asszony vesztette életét – de elfogtuk azt a fehérvári férfit is, aki súlyosan megsebesítette az egyik barátját, egy másikat pedig megölt. Az áldozat holtteste a lovasberényi kastély kertjéből került elő. Kevesebb betörés történt tavaly, mint korábban, és több sikeres felderítést is végeztek a nyomozók. Székesfehérváron például elfogtunk egy olyan férfi, akit összesen hatvanhárom betöréssel gyanúsítottunk meg. A tolvaj többnyire a Vezér utcák környékén illetve az Öreghegyen tevékenykedett.

Hogyan értékeli a fehérvári rendőrök teljesítményét 2014-ben?
 
A szankcionáló rendőr képét egyre inkább a segítő, támogató egyenruhás képe váltja fel. Büszke vagyok a kollégákra, mert az itt dolgozó rendőrök szakmai alázattal és elhivatottsággal végzik a munkájukat. Erősíteni szeretnénk az állampolgárokban, hogy értük dolgozunk. Több levelet is kaptam az elmúlt időszakban, melyekben megköszönték az intézkedő rendőrök munkáját, udvariasságát, pedig az egyik levél íróját meg is bírságolták a kollégák.
 
2014. a közterületi jelenlét éve volt, hiszen júliusban elindult az úgynevezett 19/24-es program, ami minden megyében, így Fejérben is lehetővé tette a fokozott közterületi szolgálatot. Ehhez megerősítő erőket a Készenléti Rendőrségtől is kaptunk. A program az idén is folytatódik. A látható rendőrség jegyében Székesfehérváron gyalogos és kerékpáros szolgálatot is teljesítenek a rendőrök. Összegezve a Székesfehérvári Rendőrkapitányság és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrszakmai szempontból eredményes évet zárt. Az Országos Rendőr-főkapitányság jóra értékelte a megye teljesítményét. Azonban tudjuk, hogy vannak olyan területek, ahol javulnunk kell. Továbbra is a legfontosabb célunk az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetének folyamatos javítása.

Közélet

  1. Közgyűlési összefoglaló

    Elfogadták a tavalyi esztendő zárszámadását és a város gazdasági társaságainak beszámolóit is a 2025-ös gazdasági évről. Döntöttek kettő óvoda igazgatójáról, belvárosi társasházak tetőfelújításához nyújtandó támogatásról és arról is, hogy a belvárosi teraszokon hangosítás nélküli élőzenés programokat is lehet tartani hétvégén. Az ülésen utak és intézmények felújítására is írtak ki közbeszerzési eljárásokat.

    2026.05.22.
  2. Idén is átadták az Aranyember-díjakat

    Az Aranyember-díj odaítéléséről tizenegyedik alkalommal döntött a Tarsoly Ifjúságért Egyesület által megbízott Aranyember-díj Bizottság. A kitüntetést évente azok a Fejér vármegyéhez kötődő polgárok és közösségek nyerhetik el, akik/amelyek a szakterületükön kimagasló munkát végeznek Székesfehérvárért és az itt élőkért, szemléletüket, értékrendjüket meghatározza a nyitottság.

    2026.05.22.
  3. Vándorgyűlés a Táncházban

    Érdekes és előremutató előadások várták az érdeklődőket a Népművelők 42. Vándorgyűlésén a székesfehérvári Táncházban. A Vándorgyűlés eredetileg három napos lett volna, azonban a pénteki programnap elmarad.

    2026.05.21.
  4. Drogdílereket fogtak el

    Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.

    2026.05.20.