Száz családot segít iskolakezdési csomaggal a Grundfos

Pénteken tartották az idei GRUNDFOS Pikniket. A közösségi játékok, a főzőverseny és a kötetlen szórakozás mellett a vállalat és a dolgozók nem feledkeztek meg a rászorulókról sem: gondosan dobozolva száz darab, tanszerekből álló csomagot adtak át az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központnak, melyekkel a családok iskolakezdését tudják segíteni.
2026.09.04. 21:28 |
Száz családot segít iskolakezdési csomaggal a Grundfos

A két fehérvári gyáregységből mintegy 1100 Grundfos-dolgozó töltötte a pénteki napját pihenéssel, főzéssel, beszélgetéssel és közösségépítő játékokkal a már hagyományos Pikniken a Főnix Sportparkban.

A jó hangulatú napon sem feledkeztek meg a rászorulókról, száz doboz, tanszerekből álló adománnyal segítették a családok iskolakezdését. 

Kövér-Balogh Anita, a Grundfos négyes gyáregység megbízott vezetője hangsúlyozta, hogy a társadalmi felelősségvállalás a Grundfos vállalati kultúrájában kiemelt fontossággal bír. Szeretnének visszaadni a városnak mindabból, amit kaptak, és évek óta keresik a lehetőségét, hogyan tudnak minél többen és többet segíteni. „A Grundfos Pikniken nagy létszámban vagyunk jelen, ami jó lehetőség, hogy segítsünk a rászoruló családok iskolakezdésében. Pontosan tudjuk, milyen terhet ró ez a családokra.” – fogalmazott, majd kiemelte, különösen büszke rá, mennyien a jó ügy mellé álltak, a beszerzésben például az Auchan volt a segítségükre. Mint elmondta, az Alba Bástyát az egyik kollégájuk ajánlotta, így biztosak lehetnek benne, hogy jó helyre kerülnek ezek a csomagok.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester megköszönte az adományokat, melyekkel további rászoruló családokat tudnak majd támogatni. „Szerencsére az idei évben egy nagy összefogás eredményeképpen már sok tanszert tudtunk átadni a rászorulóknak, és ez a száz csomag is óriási segítség lesz a családoknak. Emellett gondolunk a nevelőszülőknél és intézményekben nevelkedő gyermekekre is, akiknek még nehezebb a sorsuk, ők is kapnak ezekből a csomagokból.” – árulta el az alpolgármester, aki kitért a város és a Grundfos közötti kiváló kapcsolatra is. Mint mondta, a társadalmi felelősségvállalás keretében a környezetvédelemben és sok más egyéb területen is együtt tudnak gondolkodni és munkálkodni a vállalattal.

A száz dobozba csomagolt tanszeradományt Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője vette át, aki megköszönte a segítséget, majd röviden beszélt a jelenlévőknek az Alba Bástya működéséről és feladatairól. „Egy korábbi összefogás eredményeképpen 50-60 rászoruló családot már tudtunk segíteni iskolaszerekkel. Most pedig felkerül az i-re a pont: ezzel a bőséges tanszeradománnyal olyan családokat is tudunk segíteni, akiknek nem tudtunk még eleget adni, vagy nem kerültek eddig a látóterünkbe. Székesfehérváron évente nagyjából 1500 családdal kerülünk kapcsolatba, a környező 24 településen, ahol dolgozunk további 1300-1400 családot segítünk – a nagycsaládosokhoz és a rászorulókhoz fognak kerülni ezek a nagy szeretettel csomagolt dobozok.”

A Pikniken főzőversenyt is rendeztek, melyre 45 csapat jelentkezett, akik finomabbnál finomabb, sertéshúsból készült ételeket készítettek, melyekből juttattak a Kríziskezelő Központ ellátottjai számára is.

Fehérvári színes

  1. Száz családot segítenek

    Pénteken tartották az idei GRUNDFOS Pikniket. A közösségi játékok, a főzőverseny és a kötetlen szórakozás mellett a vállalat és a dolgozók nem feledkeztek meg a rászorulókról sem: gondosan dobozolva száz darab, tanszerekből álló csomagot adtak át az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központnak, melyekkel a családok iskolakezdését tudják segíteni.

    2026.09.04.
  2. Családi Olvasásmánia

    Javában tart a Családi Olvasásmánia című, népszerű kulturális nyereményjáték és olvasópályázat a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében. Az intézmény idén 65 könyvet javasolt elolvasásra, az ezekkel kapcsolatos kvízkérdések is fent vannak már az intézmény weboldalán. A válaszokat szeptember 12-ig lehet beküldeni, az eredményhirdetés októberben lesz.

    2026.09.04.
  3. Grundfos piknik

    Idén új helyszínen, a Főnix Sportparkban rendezték meg a GRUNDFOS Pikniket. A két fehérvári gyáregységből mintegy 1100 dolgozó töltötte tartalmasan, sporttal, közösségi játékokkal, önkéntességgel és főzéssel a napot. A résztvevőket a város nevében Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és a GRUNDFOS Magyarország Kft. ügyvezetője, Udvar Csaba köszöntötte.

    2026.09.04.
  4. A nyárutó kincsei

    Bár a nyár lassan véget ér, a gyógynövénygyűjtő túrák folytatódnak! Szeptember 6-án, vasárnap 9.15 órától Bakonykútiban lehet csatlakozni Lencsés Ritához, ahol ezúttal cickafarkot, galajféléket, aranyvesszőt, útifüvet, katángkórót, nagy bojtorjánt, ürömféléket és lómentát gyűjthetnek a túrázók. A szervezők szeretettel várnak mindenkit, a tervezhetőség érdekében előzetes bejelentkezés szükséges.

    2026.09.04.