-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Szoboszlai a King City Skateparkban
Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
Szavazzon a Gaja Környezetvédő Egyesületre az Energy Globe versenyen!
A két szervezet közül online szavazás alapján választják ki a kategóriagyőztest, a voksokat június végéig fogadják a verseny honlapján. A kategóriagyőztesek közül egyet a zsűri választ ki és juttat a nemzetközi döntőbe.
Az 1999-ben indított Energy Globe-díj a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, az energiavilág Oscar-díjaként tartják számon. A versenyeket ma már 177 országban – köztük Magyarországon – rendezik meg, a győztesek pedig bejutnak a nemzetközi döntőbe.
A verseny magyarországi fordulóját az E.ON bonyolította le. A program célja, hogy a legjobb példák bemutatásával és díjazásával hozzájáruljanak a fenntartható gondolkodás népszerűsítéséhez. A díjra 2019-ben 6 kategóriában nevezhettek azok a személyek és szervezetek (vállalatok, önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélye), akik vagy amelyek sikeres kezdeményezést valósítottak meg a fenntarthatóság, az energia- vagy környezettudatosság jegyében. Az E.ON Energy Globe Magyarország díj független szakmai bírálóbizottsága a fenntarthatóság és az energetika terén elismert hazai és nemzetközi szakértőkből, valamint közéleti szereplőkből áll, az általuk kiválasztott pályamunkák jutottak be a kategóriák döntőibe. Közülük a közönség választja ki online szavazással a győzteseket, akiket a szeptemberi gálán díjaznak.
A hat kategória egyike a „Jövő generációja” címet viseli, ennek keretében pályázott a Gaja Környezetvédő Egyesület egy, az iskolásoknak létrehozott korszerű természettudományos laborral. A Gaja a pécsi Zöld-Híd Regionális Energiahatékonysági és Környezetvédelmi Alapítvánnyal együtt lett kategóriadöntős.
Arra buzdítjuk a székesfehérváriakat, hogy online szavazatukkal támogassák a közel 30 éves, rangos szakmai múltra visszatekintő Gaja Egyesületet! A voksok leadására június végéig van lehetőség az alábbi linken! Aktivitásukat és támogatásukat ezúton is köszönjük!