-
A várost és polgárait szolgáljuk
A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.
2026.03.10. -
A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral
Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.
2026.03.06. -
Költségvetés 2026
Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.
2026.02.20. -
Az Ikarustól a tigriscápákig
Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.
2026.01.26.
Szárnyalni szívvel-lélekkel - ÖKK Podcast Horváth Hellával
Az ÖKK Podcast adventi beszélgetése egy idősotthonból indul, ahol egy kiállítás kapcsán szóba kerül az alkotás, a gondoskodás és a szeretet ereje, amely Horváth Hellának erőt ad folyamatos gyógyulásához. Az életben mindig a szépet, a jót, az erőt adó dolgokat kereső könyvtáros élete öt évvel ezelőtt indult újra. Ahogy ő mondja, ez most itt – az informatika nyelvén szólva – a 2.0 verzió.
2024.12.08. 20:57 |
Sok próbatételt állított elé az élet, ám ő folyamatosan bizonyít. Célokat tűz ki maga elé, amik lépésről lépésre segítik.
Ezek között szerepelt az is, hogy megtanuljon mankóval járni az úszómedence partján, hogy merev ujjai közé ismét ecsetet fogva alkothasson, kiránduljon vagy éppen falat másszon. Szárnyal, mint kedvenc madarai, akik szeretettel veszik körül, és véleményt is mondanak képeiről, meséli nevetve Hella. Talpra állásának történetéből kiderül, a gyógyulást a másoknak való segítség nyújtás is erősíti.